A 1812-es háború emléke újra életre kelt Litvániában, ahol 3000 katona maradványait fedezték fel. Ez a felfedezés nem csupán a történelem egy elfeledett darabját idézi fel, hanem a hősies küzdelmek és az emberi áldozatok súlyát is, amelyek a háború során
2001 tavaszán a litván főváros, Vilnius egyik külvárosi részében telefonkábel fektetése közben munkások egy száz négyzetméteres gödörre bukkantak, tele emberi csontokkal. A terület egykori szovjet katonai bázis közelében feküdt, ezért elsőként arra gondoltak, hogy a maradványok az 1940-es évek kommunista tisztogatásainak vagy a nácik zsidóüldözésének áldozatai lehetnek.
Vilnius városát 1940 augusztusában foglalta el a Szovjetunió, ami egy új és sötét fejezetet nyitott a hely történetében. 1941-ben a német csapatok ellentámadása következett, ami tovább súlyosbította a helyzetet. Ekkoriban a város lakossága körülbelül 200 000 főt számlált, köztük 55 000 zsidó közösség tagját. A nácik fokozatosan vezettek be egy sor korlátozó intézkedést a zsidók ellen, amelynek következményeként az Einsatzgruppen halálosztagai megkezdték a kegyetlen kivégzéseket. Pár nap leforgása alatt körülbelül 5000 embert öltek meg a közeli Ponary erdőben, míg további 3500 áldozatot a város utcáin gyilkoltak meg, nem messze a mostanában feltárt tömegsírtól. E tragikus események a város történetének egyik legszomorúbb és legmeghatározóbb pillanataivá váltak.
A gombok, amelyek megváltoztatták a történelem menetét
A valódi meglepetés csak ezután bontakozott ki: a felfedezett egyenruhák és cipők gombjai alapján kiderült, hogy a maradványok nem a 20. századból származnak. A kutatások eredményei szerint ezek a csontok Napóleon 1812-es orosz hadjáratának katonáihoz tartoztak. A francia "Grande Armée" mintegy 3269 harcosa veszett el ezen a litván földön a visszavonulás során. "Ez egy rendkívüli felfedezés. Olyan páratlan lehetőség, amely betekintést nyújt a történelem egy izgalmas szegletébe" - nyilatkozta Olivier Dutour antropológus, az ásatás vezetője.
Az 1812-es hadjárat Napóleon legambiciózusabb katonai vállalkozása volt, amelyet a korábbi évtized fényes győzelmei, mint Austerlitz, Jéna és Friedland tettek lehetővé. E győzelmek nyomán egész Európa alattvalóvá vált, birodalma az Atlanti-óceántól a Niemen folyóig terjedt. De a hatalmas terület után új kihívás várta: Oroszország végtelen és ismeretlen tájai. A hadjárat során Napóleon 615 000 katonát mozgósított, akiknek az átkelése a Niemenen nyolc hosszú napot vett igénybe.
Európa hadereje egyesült egy közös zászló alatt.
A Napóleon vezette hadsereg sokkal színesebb volt, mint ahogyan azt sokan gondolják. A francia harcosok mellett olyan nemzetek fiai is ott voltak a csatatereken, mint az olaszok, lengyelek, portugálok, bajorok, dánok, hollandok, németek, svájciak, nápolyiak és horvátok – összesen húsz különböző nemzet képviseltette magát. "Ez nem csupán egy francia hadsereg volt, hanem egy igazi európai összefogás. Különleges lehetőséget nyújt arra, hogy betekintést nyerjünk a 19. század eleji munkásosztály életébe" - hangsúlyozta Dutour. A fellelt maradványok nemcsak a harcok körülményeit tárják fel, hanem arról is információt adnak, hogyan éltek, mit fogyasztottak, és milyen betegségekkel küzdöttek ezek az emberek a mindennapjaik során.
Egy észak-lengyelországi Plonskból származó levél, amelyet 2023-ban az ABC közölt, különös és szívszorító bepillantást kínál egy katona életébe. "Papa, nemsokára találkozunk a kávéházban, örülni fogsz a győzelmeimnek. Be fogunk vonulni Oroszországba" - írta a fiatal katona. A levél írója valószínűleg soha nem tér vissza hazájába. Az út, amelyre elindult, éhezés, betegségek, fagyhalál és elkeseredés keserves tapasztalataival teli. A szavak mögött ott rejlik a fiatal ember reménye és bátorsága, amely azonban a háború kegyetlen valóságával találkozik.
A kérdés, hogy miért haltak meg valójában, mélyebb rétegeket érint, mint csupán a felszínes okok. Az élet végső pillanatai mögött gyakran rejtőznek olyan érzelmi, pszichológiai vagy akár társadalmi tényezők, amelyek meghatározzák az elmúlás körülményeit. Az emberek halála mögött állhat fizikai betegség, baleset vagy akár öngyilkosság, de sok esetben a háttérben lelki válságok, elhagyatottság vagy a társadalmi kapcsolatok megszakadása húzódik meg. Az életminőség, a környezeti hatások és az egyéni döntések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki hogyan éli meg az utolsó pillanatait. Ezek a kérdések nemcsak a tudományos vizsgálódás szférájába tartoznak, hanem mélyen érintik a filozófiai és spirituális gondolkodást is, hiszen a halál nem csupán egy biológiai esemény, hanem egy életúton való végső állomás is. Az igazi okok sokszor a felszín alatt rejtőznek, és megértésükhöz empátia és alázat szükséges.
A tömegsír pontos okára csak 2015-ben derült fény. A floridai egyetem kutatói - Serena Pelier és Samantha Holder - izotópos elemzéseket végeztek a csontokon. Pelier kimutatta, hogy egyik katona sem litván származású volt, sokan Közép- vagy Nyugat-Európából, esetleg az Ibériai-félszigetről jöttek. Holder kutatása szerint a katonák alig ettek: étrendjük főként növényekből és kölesből állt, és a nitrogénszintjük extrém magas volt, ami a súlyos éhezés jele.
A hadsereg szeptember 14-én érte el Moszkvát. Napóleon így kiáltott: "Végre itt van! Épp ideje volt!" De a város lakói elmenekültek, a maradék 15 000 fő zömében szabadon engedett bűnöző volt. A város nagy részét felgyújtották. A cár nem jelentkezett béketárgyalásra. November 6-án a hőmérséklet mínusz 22 fokra esett. A visszavonulás megkezdődött.
A fagy ölelésében, a zord orosz táj rejtekén, különös csapdák várnak a gyanútlanokra. A hóval borított erdők mélyén, ahol a fák ágaik súlyos terhével hajolnak, a hideg nem csupán az időjárás velejárója, hanem egy furcsa, ám annál ravaszabb szövetséges is. Ezek a csapdák nem csupán fizikai akadályok; az emberek számára a fagy és a fagyos táj egyaránt próbára teszi az észjárást, a bátorságot és a túlélési ösztönt. Míg a táj gyönyörű, hófödte panorámája elbűvölheti az arra tévedőt, a rejtett veszélyek éppúgy ott lapulnak, mint a hó alatt megbúvó csapdák. Minden lépés egy újabb kihívás, ahol a fagy nemcsak a testet, hanem a lelket is megfagyasztja.
A katonák vékony kabátokban indultak vissza, a hideg szél átfújt a mezítelen tájon. Az orosz parasztok pálinkával kínálták őket, de a vendégszeretet színlelése mögött rejtőzött a halálos szándék: amikor a katonák álomba merültek, a parasztok kegyetlenül elvágták a torkukat. Egy angol megfigyelő szívszorító beszámolója szerint hatvan meztelen, haldokló ember sorsa pecsételődött meg, amikor bottal verték agyon őket. Az éjszakák fagyos csípése elől a katonák kétségbeesett módszerekhez folyamodtak: kibelezték a döglött lovakat, és a belsejük védelmében kerestek menedéket. Mások a vértől sem riadtak vissza, sőt, még elhunyt társai csizmáit is magukra öltötték, hogy túléljék a borzalmakat.
A malojaroszlavi csatát követően a csapatok létszáma drámaian csökkent, hiszen még 96 000 katona volt életben. Kilenc nappal később azonban már csupán 50 000 fő érte el Szmolenszk városát. Az időjárás kegyetlenül szigorúra fordult, a hőmérséklet mínusz 30 fokra süllyedt, ami azt eredményezte, hogy a muskéták fém részei a kezekhez fagytak. Robert Wilson brit tábornok szavain keresztül egy szörnyű képet festett a kivonulásról: „több ezer halott, meztelen, haldokló emberek, kannibalizmus, és tízezer ló csontváza” – ezek a szavak hűen tükrözik a borzalmas valóságot. Egy másik tiszt említést tett arról is, hogy sokan feladták magukat, és önként feküdtek le a hóba, hogy a hideg néma ölelésében leljenek végső nyugalomra.
Bonaparte elhagyta a seregét
Smorgonnál Napóleon elhagyta hadseregét, hogy minél hamarabb visszatérhessen Párizsba. Az 1812 nyarán a Niemen folyón átkelő 600 000 katonából csupán néhány tízezer élte túl a harcokat. A túlélők aránya kevesebb mint húsz százalékra rúgott.
A vilniusi egyetem újabb érdekes felfedezést tett, amikor a legutóbb feltárt maradványok elemzésébe kezdett. A kutatások során kiderült, hogy a többségük férfiaké volt, csupán néhány fiatal női csontváz került elő. A gödör valószínűleg a katonák által került kialakításra, akik azt remélték, hogy ezzel megerősítik Vilnius védelmét, biztosítva ezzel a saját biztonságukat. A helyszín ma a legnagyobb ismert napóleoni tömegsír az európai kontinensen, és egy csendes, mégis súlyos emlékeztetője a történelem egyik legnagyobb katonai tragédiájának.
