A bonobó majmok képesek mondatokban kommunikálni, hasonlóan hozzánk, emberekhez.
Egy forró délutánon a Kongói Demokratikus Köztársaság dzsungelében egy kutatócsoport távolról figyelte a bonobókat. Hirtelen az egyik főemlős rövid hangot adott ki, szinte suttogást, majd füttyentést. A jelenet mindennaposnak tűnt, de amit a tudósok láttak, az sokkal több volt, mint egyszerű hangadás: hangok kombinációja volt, pontos jelentéssel, vagyis egy mondat. És ami a legmeglepőbb, hogy a mondat nem egy embertől, hanem egy vadon élő állattól származott.
A bonobók mindig is lenyűgözték a tudósokat az emberhez való genetikai közelségük miatt. Egy új tanulmány azonban, amely a Science magazinban jelent meg, még egy lépéssel tovább ment. Mélissa Berthet, a Zürichi Egyetem munkatársa által vezetett, a Harvarddal együttműködésben végzett kutatás kimutatta, hogy ezek a főemlősök strukturált és értelmes módon rakják össze a hangokat. Más szóval: a bonobók nem véletlenszerű kiáltásokat vagy hívásokat mondanak, hanem olyasmit alkotnak, ami nagyon is úgy hangzik, mint egy mondat. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberi nyelv gyökere akár 7 millió éves is lehet.
Egészen a közelmúltig a tudományos közösség óvatosan állt ahhoz a gondolathoz, hogy az állatok képesek lennének összetett mondatszerkezetek létrehozására. Tudtuk, hogy bizonyos madarak és főemlősök képesek hangokat kombinálni, ám a mögöttes jelentéseikről úgy véltük, hogy azok meglehetősen egyszerűek vagy korlátozottak. Azonban egy friss kutatás megerősíti, hogy a bonobók nem csupán hangokat kevernek, hanem egy sokkal kifinomultabb kommunikációs formát, az úgynevezett kompozicionalitást is alkalmaznak.
A szerzők rámutatnak, hogy az a képesség, amellyel értelmes elemeket kapcsolunk össze, lehetővé teszi számunkra, hogy bonyolultabb struktúrákat alkossunk, melyek jelentése a részletektől és azok elrendezésétől függ. Az emberi nyelvben egy egyszerű példa erre a 'szőke táncos', amely azt jelzi, hogy a táncos szőke hajú. Ugyanakkor léteznek bonyolultabb konstrukciók is, mint például a 'rossz táncos', ahol a 'rossz' kifejezés nem önállóan értelmezhető, hanem a táncost jellemzi. Fontos megemlíteni, hogy a tanulmány eredményei szerint a bonobók nem csupán egyszerű kombinációkat használnak, hanem képesek komplex szerkezetek létrehozására is, ami eddig kizárólag az emberi nyelv sajátosságának számított.
Ahhoz, hogy a kutatócsoport ezt az izgalmas állítást megfogalmazhassa, először egy alapvető lépésre volt szükségük: meg kellett érteniük, mit is jelentenek a bonobók által kibocsátott különböző hangok. E célból a nyelvészet tudományából kölcsönzött módszert, az úgynevezett disztribúciós szemantikát alkalmazták. Ez a megközelítés lehetővé tette számukra, hogy minden egyes hangot összekapcsoljanak azokkal a kontextusokkal, amelyekben rendszeresen megjelennek, a nyugodt társasági eseményektől kezdve egészen a feszültséggel vagy veszéllyel teli pillanatokig. E folyamat révén létrehozták azt, amit a kutatók az első bonobó szótárként említenek. A tanulmány hangsúlyozza: "Ez mérföldkőnek számít más fajok kommunikációjának megértésében, hiszen ez az első alkalom, hogy egy állat teljes hangrepertoárjában meghatározták a hívások jelentését."
Hangolás
Az elemzés révén hét különböző hívástípust sikerült azonosítani: a hörgéseket, füttyöket, rövid kiáltásokat, valamint ezek variációit. Ezek a hívások mindegyike konkrét helyzetekben és eltérő szándékokkal jelentkezik, például figyelem felkeltésére, érzelmek kifejezésére, mozgásra való ösztönzésre, vagy éppen csoportos tevékenységek irányítására.
Miután az egyes hangokhoz jelentéseket kapcsoltak, a kutatók alaposan megvizsgálták, hogyan használják ezeket a bonobók. Itt bukkantak rá a legmegdöbbentőbb felfedezésre: az elemzett 700 hangfelvétel alapján az összes kommunikációs jel strukturált kombinációkban jelent meg. A tanulmány ezt a következőképpen fogalmazza meg: "Az összes vizsgált hívástípus négy kompozíciós struktúrában egyesül, ami azt jelenti, hogy három esetben a végső jelentés nem csupán a részek összessége volt, hanem az egyik elem módosította a másik értelmét."
Világos példa erre a peep (lágy hang, amely jelentheti azt, hogy 'Szeretnék...') és a whistle (a 'maradjunk együtt' jelző füttyszó) kombinációja. A kettő összekapcsolása nemcsak ezt a két dolgot jelenti egyszerre, hanem egy új üzenetet hoz létre, hasonlóan a 'szeretném, ha ebben a bizonyos helyzetben együtt lennénk' mondathoz. A tudósok számára ez alapvető fontosságú, mert a nem triviális kompozicionalitás az emberi nyelv alapvető jellemzője: lehetővé teszi, hogy új gondolatok jöjjenek létre az ismert darabok kombinálásával.
Ha a bonobóknak - a csimpánzokkal együtt a legközelebbi rokonainknak - sikerül ilyen kombinációkat létrehozniuk, az mélyreható következményekkel jár. Eddig számos evolúciós modell a kompozicionalitás eredetét egy későbbi, csak az emberre jellemző pontra helyezte. Ez a tanulmány azonban évmilliókat tolja vissza.
A tudományos közlemény megfogalmazásának nyelvezetét átalakítva mondhatjuk, hogy: "A kutatásaink eredményei arra világítanak rá, hogy a kompozicionalitás a bonobók hangkommunikációjának alapvető eleme. Az adatok egy lehetséges értelmezése szerint a nem trivialitásra épülő kompozicionalitás a bonobók és az emberek közös őseinek nyomaira utal, ami körülbelül 7-13 millió évvel ezelőttre tehető."
Ez újabb kérdéseket generál a nyelv alapjainak kialakulásával kapcsolatban. Amennyiben más főemlősök is képesek hasonló kombinációk létrehozására, lehetséges, hogy az emberi nyelv nem a semmiből, hanem már meglévő primitív struktúrákból fejlődött ki, amelyek más hominidákban léteztek.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a kidolgozott módszer más fajokra is kiterjeszthető, beleértve azon kommunikációs formákat is, amelyek nem csupán a szavakra építenek, mint például a gesztusok vagy az arckifejezések. Felvetődött az a lehetőség is, hogy más fajok esetében ezeket a kombinációkat talán azért nem figyelték meg, mert nem a megfelelő eszközöket alkalmazták a vizsgálatok során.
Mint a tanulmány kifejti: "Munkánk egy olyan módszert mutat be, amellyel megbízhatóan, minimális emberi megítélés mellett következtethetünk egy állat repertoárjában található összes jel jelentésére". A kompozicionalitás különböző fajoknál történő tanulmányozásának lehetősége új szakaszt nyit a nyelvi evolúció területén. Talán a következő években felfedezzük, hogy a 'mondatok' sokkal elterjedtebbek a természetben, mint gondoltuk. És hogy a hangok kombinálására irányuló késztetés, amely új jelentéstartalmakat hoz létre, távolról sem csak az emberre jellemző tulajdonság, hanem ősi, erőteljes és közös tuldás.
