A fiatal pécsi órás, Remes Ferenc varázslatos boltjában szinte megfagyott az idő.

A helyzet olyan, mintha egy régi filmes raktárban egy ügyetlen ifjú összekeverte volna a tekercseket a dobozokkal. Aztán, egy évszázad elteltével, a véletlen folytán újra életre kelne a vetítővásznon. A képeken pedig Remes Ferenc órásmeséje bontakozna ki. Egy fiatal pécsi polgár története, aki nagyapjától tanulta meg a mesterség minden csínját-bínját. A Király utcai bolt falai között a múlt szelleme kering, miközben a kvarcórák mellett a fiatalember nem riad vissza attól sem, hogy elemet cseréljen.

Létezik a szakmának, az órásságnak egyfajta misztikuma. Az apró, néha nagyobb időmérők működése csodálattal tölti el az avatatlan szemlélőket, mert bonyolultnak tűnnek az eszközök. Úrias munka ez, amit tisztelet övez, belvárosi, modoros hangulat árad belőle. Főleg, ha valaki úgy végzi, mint Remes Ferenc.

- Sorban, a családban én vagyok a hatodik Ferenc, emellett az ötödik órás - árulta el az időmérők ifjú doktora. - A tudást a nagyapámtól és apámtól lestem, tanultam el. Az első, közösen javított óránál a nagyapám a következőket mondta: "Ferkó, jól áll a kezedben a csipesz és a csavarhúzó". Még elég aprócska gyermek voltam, amikor már tanította a szerszámok neveit. Kilencéves koromban pedig már szervizeltem ébresztőórákat az útmutatásai alapján. A dolog varázsa megfogott, kedvet kaptam hozzá.

- Ezek szerint nem remegett meg a keze a rugók, fogaskerekek között?

Lehet, hogy volt némi affinitásom a dolog iránt, ha elfogadjuk, hogy a gének öröklődése befolyásolhatja képességeinket. De az idő múlásával rájöttem, hogy a javítás folyamata nem tűri a sietséget, az éhséget vagy a feszültséget. Amikor a figyelmem másra terelődik, az könnyen félresiklásokat eredményezhet.

- A kézügyesség mellett mintha különösen adna a látszatra is.

- Nyolcéves koromtól folyamatosan ingben járok, hozzá többször a dédapám vagy a nagyapám régi nyakkendői közül választok egyet. A szerszámaim döntő többsége a nagyapámtól került hozzám, de sok még a dédapámé és az ükapámé volt. Az asztalomon van egy spirituszlámpa, amit leggyakrabban a rugók kilágyításához, vagy a csavarok kékítéséhez használok. Nem mai darab, körülbelül 140 éves, de bármikor használható. Számomra az ilyen apróságok lelkileg is fontosak, ennek szellemében telnek a napjaim. Ezekből nem vagyok hajlandó engedni.

- Valaha megéltél már olyan pillanatot, amikor egy bonyolult óraszerkezet zűrzavart okozott benned?

Az órák zöme hasonló alapelvek mentén működik, ami megkönnyíti a dolgunkat. Minden egyes darabba belepillantva szinte mint egy fényképész, rögzítem a látottakat az elmémben. Előfordul, hogy komoly fejtörésre van szükségem a megoldások és a szerelési sorrendek kidolgozásához. Ha viszont egy problémával végleg megrekedek, érdemes egy kis szünetet tartani, majd újra nekifutni a kihívásnak.

A faliórák mérete azt a benyomást keltheti, hogy a nagyobb modellek javítása egyszerűbb feladat, de ez nem mindig van így. A javítás nehézsége sokkal inkább a szerkezet bonyolultságától és a használt anyagoktól függ, mintsem a mérettől. Egy apró, de kifinomult mechanizmus esetében a javítás akár nehezebb is lehet, mint egy nagyobb, egyszerűbb óra esetén. Tehát a méret önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megítéljük a javítás könnyedségét.

Ez csupán a felszíni benyomás. A falon lógó órák nem csupán az idő múlását mutatják, hanem azt is képesek eltéríteni, hiszen egyes eszközök negyedóránként dallamokat is játszanak, ezzel még több hibalehetőséget teremtve. Az ilyen megbízások gyakran komoly kihívások elé állítanak minket. Különösen fontos, hogy ezeket az alkotásokat időszakosan karbantartsuk, amit általában öt-nyolc évente végzünk el, a használat intenzitásától függően. Érdemes tiszteletteljesen bánni az örökségeinkkel, hiszen egy ilyen darab nemcsak funkcionális, hanem a helyiség esztétikai értékét is jelentősen növelheti.

Milyen különleges órát visel, amelyet kizárólag saját céljaira használ?

Legtöbbször egy 1944-ben készült karóra díszíti a csuklómat, amely különlegessége, hogy korának ellenére ragyogó állapotban van, és sosem viseltem másik karon. Amikor mellényt öltök magamra, mindig magammal hozom a zsebórámat is. Minden reggel gondosan beállítom az időt, mert számomra a pontosság kiemelten fontos. Ráadásul a karóra eleganciát is sugall. Igaz, hogy a mobilomon is könnyedén leellenőrizhetném az időt, de nekem ez a rituálé sokkal inkább illik a gondolkodásmódomhoz és a stílusomhoz.