A kétszeri aláírás a kapitulációs megállapodásban különleges jelentőséggel bír, hiszen ez nem csupán egy egyszerű dokumentum, hanem a harcok végső lezárását jelképező aktus. Az aláíró felek ezzel kifejezik, hogy a konfliktus során elért eredményeik mellet

Nyolcvan éve ért véget hivatalosan Európában a második világháború, az emberiség történelmének legvéresebb konfliktusa, amely mintegy 73 millió emberi életet követelt. A világégés hat éve alatt rengeteg fordulatos esemény történt, mind a különböző hadszíntereken végrehajtott harci cselekmények során, mind pedig a kulisszák mögött zajló diplomáciai csatározások terén. Az utóbbi kategóriába tartozik a háború európai lezárását jelentő német kapituláció aláírása körül kialakult helyzet is, ami furcsa események sorozatát idézte elő, aminek eredményeképp a szóban forgó dokumentumot végül kétszer is aláírták, és aminek máig tartó következménye, hogy Oroszország egy nappal később, május 9-én ünnepli a Győzelem Napját, míg a nyugati országok ma, azaz május 8-án emlékeznek a második világháború lezárására.

Nem elhanyagolandó az sem, hogy a nyolc évtizeddel ezelőtti és napjaink történései között párhuzam vonható, legalábbis ami a különböző narratívákat illeti, valamint az a mód, ahogy az ukrajnai háborúban közvetlenül és közvetett módon szembenálló felek narratívái a saját céljaiknak leginkább megfelelő politikai diskurzusokban megjelennek.

Nyolcvan évvel ezelőtt, Berlin végső összeomlása után, Adolf Hitler és felesége, Eva Braun öngyilkosságot követtek el. Ekkor Karl Dönitz tengernagy lépett a Führer örökébe, aki a Harmadik Birodalom végső napjaiban már csupán egy dolgot kívánt: időt nyerni, hogy a német katonák a nyugati szövetségeseknek adják meg magukat, és ne a szovjeteknek. Dönitz megbízottja, Alfred Jodl tábornok, a Wehrmacht vezérkari főnöke, tárgyalásokat kezdeményezett Dwight D. Eisenhower amerikai tábornokkal, az expedíciós haderők parancsnokával. Eisenhower azonban határozottan elutasította a németek közeledését, és egyértelműen kijelentette, hogy a németeknek azonnal alá kell írniuk a feltétel nélküli megadásról szóló dokumentumot. Ezek az események a franciaországi Reimsben zajlottak, ahol a szövetséges erők főhadiszállásán a kapitulációs megállapodás létrejött. Jodl tábornok a megadás aláírásakor így nyilatkozott: „Ezzel az aláírással a német nép és a német haderő, tetszik vagy sem, a győztesek kezébe adta magát. Ebben az órában csupán remélni tudom, hogy a győztesek nagylelkűen bánnak a legyőzöttekkel.” Az aláírásra május 7-én került sor, de a megállapodás hivatalosan csak május 8-án lépett életbe. Ennek oka, hogy a feltétel nélküli megadás nem történhetett meg a felek közötti formális tűzszünet nélkül, amelyhez körülbelül 24 órára volt szükség. Ez csupán a kezdetét jelentette a kapitulációval kapcsolatos bonyodalmaknak, hiszen a helyzet sokkal bonyolultabbá vált, ahogy a napok teltek.

Sztálin igazi dühkitörést élt át, amikor értesült a reimsi találkozóról. Őrjöngve követelte, hogy a kapitulációt ismételten írják alá, méghozzá a Vörös Hadsereg által megszállt Berlinben. A Generalisszimuszt nyilvánvalóan propagandisztikus célok vezérelték, még ha az előző nap aláírt jegyzék formálisan rendben volt is, hiszen azt Ivan Szuszloparov, a Szovjetunió képviselője is hitelesítette. Szuszloparov, aki az Európai Szövetséges Expedíciós Erők Legfelsőbb Parancsnokságán dolgozott összekötő tisztként, távolról sem volt jelentéktelen figura. Sztálin azonban ezt nem tartotta elegendőnek; véleménye szerint "csupán" egy tábornok képviselete nem volt elég erős, ráadásul a németek részéről is egy alacsonyabb rangú szereplő, Alfred Jodl tábornok állt a tárgyalóasztalnál.

A valódi ok természetesen a győztes szerepkörében való tetszelgés végletekig történő kitolása, amire egyébként igencsak szüksége volt Sztálinnak 1945-ben, tekintve azt, hogy a Szovjetunió hatalmas veszteségeket szenvedett a második világháború alatt, ebben pedig korántsem volt mellékes az a sajátos hadviselési mód, amely az "Embertartalékaink kiapadhatatlanok!" sztálini gondolat jegyében a legkisebb mértékben sem volt tekintettel az orosz katonák és civilek életére. Másrészt ekkorra már rég nyilvánvalóvá vált, hogy a náci Németország legyőzését követően egy új konfliktus van kibontakozóban, ezúttal a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, így Sztálin ezért sem engedhetett ebben a kérdésben. A szovjet diktátor akarata végül érvényesült, május 9-én Berlinben újra aláírták a kapitulációt. Német részről ezúttal Wilhelm Keitel tábornagy, a Wehrmacht szárazföldi erőinek parancsnoka és Hans-Georg von Friedeburg tengernagy, valamint a Luftwaffe képviseletében Hans-Jürgen Stumpff vezérezredes írta alá a feltétel nélküli megadásról szóló dokumentumot, míg a Szovjetunió képviseletében Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők parancsnoka jelent meg az enyhén szólva teátrálisra sikeredett eseményen, amelyen részt vett még Carl A. Spaatz amerikai tábornok, Eisenhower helyettese, Arthur Tedder marsall a brit légierő részéről, valamint Jean de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg parancsnoka. Ezzel a jelenettel Európában hivatalosan véget ért a második világháború, bár a kapituláció (második) aláírását követően még néhány napig elszórtan sor került fegyveres összecsapásokra.

A nyugati világ május 8-án, míg Oroszország május 9-én emlékezik meg arról a sorsfordító eseményről, amikor nyolc évtizeddel ezelőtt sikerült megfékezni a háború szörnyű pusztításait. Az ünnepi pillanat azonban a valóságban egyre inkább kiüresedik, és átalakul. A nyugati országokban egyre kevesebben hajlandóak szembenézni a múlt hibáival, amit a szélsőséges politikai mozgalmak térnyerése is jól tükröz. Oroszországban pedig... Nos, Moszkvában idén is grandiózus ünnepségekre készülnek, ahol a május 9-i katonai díszszemle a Vörös Téren lesz a csúcsesemény. Azonban ez a rendezvény már inkább emlékeztet a harmincas évek Harmadik Birodalmi felvonulásaira. Putyin Oroszországa egyre inkább Sztálin idejére emlékeztet, ami a narratívában is megjelenik: az oroszok ismét honvédő háborút vívnak, ahogy azt nyolc évtizede tették, a fenyegetést pedig Putyin a nácikra hárítja, akik miatt elindította az Ukrajnában zajló "különleges hadműveletet". Dimitrij Peskov, a Kreml szóvivője nemrég "veszélyes szomszédokról" beszélt, akik nem hajlandóak elfogadni az Oroszország által felajánlott tűzszünetet. Érdekes módon, Sztálinhoz hasonlóan, aki anno a kapitulációt aláíró német tábornokot túl jelentéktelennek tartotta, Putyin is hangsúlyozta, hogy érdemi béketárgyalásokat nem lehet Vologyimir Zelenszkijjel folytatni, mivel az ukrán államfő legitimitása megkérdőjelezhető.

Mindezek mellett bízom benne, hogy még mindig található néhány ember, aki a jelenben és a holnapban is képes megfogalmazni magában a kérdést: hogyan tovább? Mert most már tényleg elérkezett az idő, hogy egy valódi fegyvernyugvásra törekedjünk.