A mai fiatalok is vonzódnak a '90-es évek ikonikus autóihoz, és a kézi váltó varázsát sem hagyják figyelmen kívül.
A 20 és 30 év közötti hobbiautók népszerűségének növekedésében a popkultúra jelentős hatással bírhatott.
Amerika egyik legismertebb klasszikus autókra specializálódott biztosítója, a Hagerty, nemrégiben felmérést indított, hogy feltérképezze, vajon valóban csökken-e a fiatalok érdeklődése a klasszikus autók iránt. Az eredmények meglepőek: a rövid válasz az, hogy nem, a részletesebb elemzés azonban még izgalmasabb. A kutatás rámutatott, hogy nem arról van szó, hogy a fiatalabb generációk, köztük az Y és Z generáció, kevesebb vágyat éreznének a klasszikus hobbiautók iránt. Sokkal inkább arról van szó, hogy a klasszikus autókról alkotott képük jelentős változásokon ment keresztül. A fiatalok nem ugyanazokat az értékeket keresik, mint a korábbi generációk, és a klasszikus autók számukra nem ugyanazt a jelentést hordozzák, mint az elődeik számára.
A kutatás eredményei azt jelzik, hogy az autórajongók körében a legnagyobb vonzerőt az 1990-es és 2000-es években készült járművek képviselik. Azok, akik megengedhetik maguknak, gyakran ezekből az időkből választanak hobbiautót, legyen szó a pörgős kis hot hatchekről vagy olyan ikonikus modellekről, mint a Nissan GT-R. Érdekes, hogy sokan még mindig a kézi váltót preferálják, ami szöges ellentétben áll a modern autóipar trendjeivel. Míg az új autók többségében már szinte természetes az automata váltó, és a technológiai fejlődés a vezetéstámogatók és önvezető rendszerek irányába halad, addig a hobbi célú kézi váltós autók választása a klasszikus vezetési élmény iránti vágyat tükrözi - derül ki a kutatásból.
A Hagerty megbízásából készült kutatás során 2000 amerikai sofőrt kérdeztek meg arról, hogy mennyire élvezik a vezetést. A Z generáció tagjai között figyelemre méltó, hogy 77 százalék nyilatkozott úgy, hogy kedvelik a volán mögött töltött időt. Ezen kívül a Z generáció 32 százaléka, valamint az Y generáció, más néven millenniumiak 30 százaléka elmondta, hogy jelenleg is birtokol vagy korábban birtokolt egy klasszikus hobbiautót.
A kutatás arra is kiterjedt, hogy meghatározzák a ma legdivatosabb hobbiautó típusokat. Ebből az derült ki, hogy míg korábban a '60-as és '70-es évek izomautói uralták ezt a terepet, napjainkra az SUV-k (38%), a szedánok (26%) és pickupok (19%) képviselik ezt a műfajt Amerikában. Nem lehet azonban elmenni az olyan kedves kisautók mellett sem, mint például az első generációs Mazda MX-5, ami főleg a Z generáció képviselőinek körében rendkívül elterjedt és népszerű. Általánosságban sok japán klasszikus autóról elmondható, hogy 30 éves koruk ellenére reneszánszukat élik az amerikai piacon.
A kutatás során kiderült, hogy sok hobbiautó-tulajdonos annyira ragaszkodik kedvenc járművéhez, hogy nem bízza azt másra, csak saját magára. A válaszadók 27 százaléka otthon kísérletezik az autójával, és autodidakta módon sajátítja el a jármű működését és karbantartását, míg 55 százalék inkább a szakmát jól ismerő műhelyek és szakszervizek segítségét veszi igénybe. Ez a tendencia valószínűleg nagymértékben függ az autó típusától és a javítás jellegétől is. Egy amerikai Lotus-Morgan kereskedés menedzsere nemrégiben az Auto Newsnak nyilatkozva elárulta, hogy vásárlóik egyre fiatalabbak, és mára már számos 20-as és 30-as éveikben járó visszatérő ügyfelük van. Az egyik ilyen fiatal ügyfél például egy Chevrolet Corvette, egy BMW Z8 és egy Lotus Emira büszke tulajdonosa, miközben hétköznapi közlekedésre egy egyszerűbb autót is tart magának és feleségének.
A kutatások alapján a 20-30 évesek körében megfigyelhető klasszikus autók iránti érdeklődés valószínűleg az autós kultúra átalakulásának is köszönhető. Ez a generáció a Gran Turismo, a Need for Speed és más ikonikus autós játékok világában nőtt fel, miközben olyan filmek, mint az első Halálos Iramban, formálták az autókhoz való viszonyukat – amikor még valóban az autók voltak a középpontban.
A közlekedési kultúra és az autókultúra fejlődése Amerikában és Európában eltérő ütemben zajlott, ami megnehezíti a két régió összehasonlítását. A fent említett tanulmány számos izgalmas szempontot vet fel, amelyek talán ránk is érvényesek. Azonban szeretném kiegészíteni ezt néhány egyéni megfigyelésemmel.
A '90-es évek autói számomra nem csupán a popkultúra hatása miatt vettek helyet az emberek szívében. Már a '80-as évek végén megjelentek azok a mérnöki újítások, amelyek lehetővé tették, hogy igazán vad és izgalmas autók születhessenek – itt emelném ki a B csoportos rali autókat, mint a tökéletes példát. A 2000-es évek közepéig ezek az autók folyamatosan fejlődtek és sokasodtak, mivel a mérnököket nem korlátozták szigorú környezetvédelmi vagy zajkibocsátási előírások. Éppen ezért nem meglepő, hogy a '90-es és 2000-es évek a legemlékezetesebb hot hatch modellek aranykorának számítanak, még ha nem is ők voltak a legerősebbek vagy leggyorsabbak.
Az utóbbi húsz év során a koporsók gyártása jelentős átalakuláson ment keresztül: a korábbi papírmasé modellek helyett mostanra masszív, strapabíró szerkezetek készülnek, amelyek a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. Bár nem feltétlenül kell a legújabb Audi Quattro rendszereinek magasságaira gondolni, sok '90-es évekbeli autóban már felfedezhetők olyan kényelmi extrák, mint az elektromos ablakok, légkondicionáló, napfénytető, ABS fékrendszer, vagy akár az elektromosan állítható ülések. Ezek az opciók nem elengedhetetlenek a mindennapi élethez, de minden autóban vonzó kiegészítést jelentenek, még a hobbiautók esetében is.
Az egyik legfontosabb tényező, amiért a fiatalok mostanában inkább a régebbi autók felé fordulnak, az az, hogy ezek a járművek egyre inkább elérhetővé váltak az európai vásárlók számára. Miközben a klasszikus autók ára folyamatosan növekszik, a modernebb modellek még nem olyan megfizethetőek, hogy a fiatalok könnyedén hobbiautóként választhassák őket. Igaz, hogy egy 15-25 éves autó fenntartása is jelentős költségekkel járhat, de ezek a kiadások nem egyszerre terhelnek meg bennünket, hanem fokozatosan, alkatrészek, javítások vagy esetleg gépmunkák formájában érkeznek. És ha már itt tartunk, a veterán autók világában rejlő költségekhez képest ez még mindig kedvezőbb alternatíva.
Az ország történelme valóban fontos szerepet játszik a járművek értékének alakulásában. Magyarországon különösen kedveltek a szocialista időszakban készült autók, mint a Trabant, a Fiat Polski vagy a Wartburg. Ezeknek az ikonikus modelleknek az ára az utóbbi években drámaian megugrott, különösen a megőrzött, szép állapotú példányok esetében. Míg néhány évvel ezelőtt sokan fillérekért szabadultak meg tőlük, ma már sokan hobbiautóként tartják őket, ami valószínűleg hozzájárult az árak emelkedéséhez is. Emellett hazánkban szép számmal találkozhatunk Mazda MX-5-ökkel, különféle kupékkal és kabriókkal, valamint öregedő, ámde még mindig impozáns német prémium autókkal, és néhány olasz különlegességgel is. A pontos ársávok megítélése nehézkes, és az is kérdéses, hogy átlagosan hány hobbiautó lehet egy-egy autótulajdonosnál. Egy dolog azonban biztos: azok, akik hobbiautóra vágynak, gyakran szembesülnek azzal, hogy ez a pluszkiadás nem mindenki számára fér bele a költségvetésbe.
Belföldön a hobbiautók fenntartása nem éppen a legegyszerűbb feladat. Ha két autóval rendelkezel, akkor nemcsak magasabb adókat és biztosítási díjakat kell fizetned, hanem az átalakítások ügyintézése is igazi kihívást jelent. Szomorú, hogy sokszor csak kirívó esetek kerülnek a figyelem középpontjába, amikor valakinek sikerül legálisan elintéznie egy jelentősebb módosítást. Akár azért alakítod át a hobbiautódat, mert szeretnéd egyedi stílusban megformálni, nem pedig azért, mert a régi kocsi már nem bírja a strapát, akkor egy komoly papírmunkával kell szembenézned. A bürokrácia labirintusában való eligibilitásra való tekintettel, az igazi kreativitásod szinte elvész a hosszas és bonyolult procedúrák mellett.
Ha hobbiautót választhatnék ésszerű keretek között, akkor valószínűleg a '90-es évek végéről, 2000-es évek elejéről jönne a kiszemelt. Sokat ábrándozok a második generációs Renault Clio RS-ről, a második generációs Ford Focus ST-ről, a Golf IV R32-ről, de egy W202-es Mercedes C43 AMG-be is beleülnék, ha lenne pár felesleges millióm, tényleg nem sok. Sokakkal együtt én is szeretem az MX-5-öt - főleg az első generációt -, de a 90-es évek japán terepjáróiért is tudok rajongani. Tehát valahol értem a Hagerty tanulmányának eredményét, de közben azt is tudom, hogy az európai, különösen a kelet-európai autórajongók vágyai teljesen különböznek az amerikaiakétól, hiába hasonló a korszak.
