A reggeliző fóka a szalonban, mint valami különös, mesebeli lény, a századfordulós "bosszúgraffiti" világába repít minket. Budapest kávéházi életének titkai és csínytevései egyaránt életre kelnek, amikor a régi idők bolondos szelleme felüti a fejét. Ez a

Ki volt az, aki koporsókat rendelt az elegáns kávéházba? Valóban Molnár Ferenc hajította a Dunába a New York kávéház kulcsait? Ma már nehéz megmondani, mi valóság és mi csupán városi legenda a kávéházi mesékből, de az biztos, hogy ezek a sztorik rendkívül szórakoztatóak és színesítik a kávéházi kultúrát.

A török uralom végét követően Budapest pezsgő kávéházi kultúrája kezdett kibontakozni. 1714-ben Blasius Cavesieder, ismertebb nevén Kávéfőző Balázs, megnyitotta kávékereskedését. Ezt követően a pesti víziváros szívében, a Molnár utca környékén alapította meg üzletét, amely hamarosan a kávézás új központjává vált.

Eleinte - az apja nyomdokaiba lépve - egy nyakába akasztott vándorasztalkáról árusított török kávét, majd egy olyan kávéházat álmodott meg, ahol keleti kényelem várta a betérőket. Kávézója a környéken nagy felháborodást keltett: a legenda szerint sok kocsmáros konkurenciát látott az üzletben, ezért agyonverték szegényt - persze ez nem volt igaz. Az azonban igen, hogy pár év múlva több vándorkávés is saját helyet nyitott, és valóságos árháború, illetve pereskedés dúlt az üzletek tulajdonosai között.

A 18. században az írók még elutasítóan viszonyultak a kávéházak világához; Csokonai Vitéz Mihály például erkölcsromboló tevékenységnek tekintette a kávézást. Ám a 18-19. század fordulóján megváltozott a helyzet: a kávéházak hamarosan a magyar irodalom központjaivá váltak, ahol a művészek és gondolkodók találkoztak. Különösen a Paradicsom és a Kemnitzer kávéházak emelkedtek ki, hiszen nemcsak a kreatív szellem otthonaiként szolgáltak, hanem komfortos menedéket is nyújtottak a hideg téli hónapokban. A lakások fűtése gyakran problémás volt, így a kávéházak meleg légköre vonzó alternatívát kínált szegény költőinknek és íróinknak, akik itt találták meg inspirációjukat és közösségüket.

Nem kellett sokáig várni, hogy a kávéházak a városi információáramlás központjaivá váljanak, valódi pletyka- és hírforrásokká. A kiegyezés idején a Kammon, a Kávéforrás és a Korona kávéházak informális hírügynökségekként működtek, ahol az emberek összegyűltek, hogy megosszák egymással a legfrissebb híreket. E színhelyek annyira jelentőségteljes hírcsomópontokká fejlődtek, hogy...

Az Est különkiadása már korábban tájékoztatta olvasóit a helyzetről, mint ahogyan Tisza István miniszterelnök egyáltalán tudomást szerzett volna az eseményekről.

A kávéházakban tehát jelentős történelmi események pattantak ki, regénykarakterek születtek, és persze számos legenda is világot látott - különösen íróinkról. De vajon mindegyik igaz közülük?

Valószínűleg a legismertebb kávéházi anekdota Molnár Ferenc és a New York kávéház kulcsának történetéhez fűződik. A közhiedelem szerint a klasszikus A Pál utcai fiúk című művét is ebben a különleges, világszerte elismert kávéházban alkotta meg.

A közhiedelem szerint az ifjú Molnár egy szűk baráti körrel részt vett a New York kávéház 1894-es megnyitóünnepségén, ahol állítólag elcsenték a kávéház kulcsát, majd a Dunába dobták, hogy a hely mindig nyitva maradjon. Azonban ez a történet nem teljesen megalapozott, hiszen Molnár ekkor még csupán 16 esztendős volt, és valószínű, hogy nem tartozott a hírességek meghívott társaságába. Viszont az újranyitás alkalmával, 1927-ben, valóban megtörténhetett, hogy a kulcsot a vízbe hajították, így életre keltve a városi legendát.

A New York asztalainál azonban történtek ennél sokkal meglepőbb dolgok is. Nyáry Krisztián kutatásaiból tudjuk, hogy a 20-as években a kávéház marketingfogásból szerződtette a Royal Orfeum fókaidomárját, hogy a kávéházban fogyassza el a reggelijét, természetesen nem egyedül, hanem a fóka társaságában. Innentől kezdve reggel is csordultig volt a hely. Nagy Lajos író így fogalmazott:

"ha egyszer egy körinterjúban megkérdezik tőlem, mi volt a legnagyobb szenzáció, amit életemben láttam, habozás nélkül azt fogom mondani: egy fóka a kávéházban."

A legenda úgy meséli, hogy Krúdy Gyula, mint sok kortársa, a New Yorkban dolgozott, ahol különleges karaktereit papírra vetette. Barátai azonban egyhangúlag állítják, hogy ez nem tükrözte a valóságot. Az igazság inkább az, hogy Krúdy számos alkalommal járta a várost, és az itt szerzett élményei inspirálták regényeit. A kávéházak világában találta meg azt a különös atmoszférát, ahol agyafúrt csibészségeit életre kelthette. Egyik ilyen eset különösen emlékezetes, amelyet Saly Noémi is megörökített: Krúdy Reisz Gyula főpincérrel, a korabeli irodalmi élet emblematikus alakjával játszott el egy morbid, mégis szórakoztató játékot.

Négy fiatal újságíró, miután egy csalódást keltő kártyajáték éjjeli eseményeit túlélték, betértek a Nyehóba (ezt a nevet Karinthy adta New Yorknak - a szerző megjegyzése). Krúdy, a csoport tagja, reggelit rendelt mindannyiuknak, de Reisz úr csak neki volt hajlandó hitelt adni. Krúdy, megőrizve méltóságát, nyugodtan elindult a telefonfülke irányába... Talán negyedóra sem telt el, amikor egy hatalmas társzekér állt meg a New York szélesre tárt ablakai előtt. A szekéren díszes és egyszerűbb koporsók sorakoztak, amelyeket három izmos legény szédítő sebességgel hordott be a kávéházba.

A hajnali vendégek torkán megakadt a falat, ahogy a borzalom szürke árnyéka beterítette a termet. Reisz bácsi, a főúr, és a fehér kabátos pincérek kétségbeesetten vetették magukat a koporsószállítókra, akik váratlanul betörtek a helyiségbe, mintha a rémálmok valósággá váltak volna.

Megbolondultak? Mi történt a fejükben? Koporsókat hoznak ide? Azonnal vigyék el őket!

- Az ördög viszi el - válaszolták a legények, és örömmel konstatálták, hogy végre letettük... Itt van, amit rendeltek, itt is marad, kész, ennyi.

Mi az, hogy idehozták? Ki volt az, aki ezt elrendelte?

- A kivételes Krúdy Gyula, a mesteri író.

Reisz persze hanyatt-homlok rohant Krúdy elé, és kérlelni kezdte az írót, vigye innen a koporsókat, ne tegye tönkre a kávéházat, mire Krúdy a kérést válasz nélkül hagyva a reggeli iránt érdeklődött.

Reisz utasításainak megfelelően három pincér sietve hozta a reggelit, ami valódi ínycsiklandó élvezet volt mindannyiuk számára: habos kávé, lágy vaj, ízletes dzsem, füstölt sonka, fűszeres szalámi, friss zsemle, ropogós fehér kenyér – mindezek mellett Krúdynak egy üveg sör, a múlt estéről megmaradt meleg marhapörkölt, zöldpaprika és rozskenyér is dukált. Végül pedig egy vizespohár feketét tettek az asztalra, hogy a reggelit méltó módon zárják.

Az író ekkor magához intette a kocsist, és közölte vele, hogy a fuvart és a borravalót Reisz úr állja. A helyzet legmeglepőbb aspektusa az volt, hogy Krúdy, aki nem volt híres arról, hogy reggelit fizet, most mégis megtette. Sőt, nemcsak a saját költségeit egyenlítette ki, hanem a barátai tartozását is rendezte, és bőséges borravalót is hagyott. Ahogy elindult a kijárat felé, váratlanul megállt, visszafordult, és érdeklődve nézett a társaságára:

"Előfordulhat, hogy valamelyikőtöknél akad egy 2 koronás érme? Szükségem lenne rá egy kis konfliktus rendezéséhez."

Jókai Mór legendás személyisége szorosan összefonódik az Andrássy úti Drechsler Kávéház varázslatos világával, amely a magyar gasztronómia ínycsiklandó remekeivel büszkélkedett, mindezt pedig egy párizsi mintájú, élőzenés környezetben tálalta. Nem meglepő, hogy Jókai elragadtatottan látogatta e helyet. 1900 egy különleges estéjén a neves Úribanda muzsikája csendült fel, amelynek tagjai főként hivatalnokok és földbirtokosok voltak. Ezek a zenészek, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, rendkívüli tehetségükkel és lelkesedésükkel hozták létre a varázslatos atmoszférát, csupán a zene szeretetéért.

Azon az éjszakán, amikor a banda prímása fáradtságtól megrogyva letette a hegedűt, az író szellemesen megjegyezte: „A fiatalok, bizony, gyorsan kifáradnak.” E szavakra a prímás újra megragadta hangszerét, és a fények között Jókai, aki már 75 esztendőt tudhatott maga mögött, bátran táncra invitálta a csinos pincérlányt. A varázslatos pillanat, tele élettel és zenével, Krúdy szemének fénye alatt örök emlék maradt:

"Táncolt pedig verbunkost és csárdást egy barna galambfejű, magyaros öltözetű leánykával, aki az akkori idők szokása szerint pincérkedett a költőkirály körül. A kék szemű, szelídkés Jókai Mór megropogtatta a kisasszony derekát, és ifjonti tűzzel járta a csárdást."

A történetek szövevényes hálójában él egy különös mondás: ez volt Jókai utolsó tánca.

Rejtő Jenő izgalmas élete számtalan legendával van átszőve. Kétségtelen, hogy kedvenc búvóhelye a híres Japán Kávéház volt, ahol a szórakozás és a kreatív gondolatok születtek. A híresztelések szerint írói inspirációját gyakran szalvétákra és kézelőkre jegyzetelte, ezzel nemcsak a műveihez gyűjtött anyagot, hanem az ebédjére is szert tett. Ez a különös módszer a tehetségét és a humorát tükrözte, hiszen még az étkezés is kalandos kalanddá vált számára.

Ez akár igaz is lehetne, de Rejtő elég jól keresett, bár állítólag nagyon rosszul bánt a pénzével. A pincérek állítólag nagy mennyiségű jegyzetpapírt hordtak maguknál, kizárólag az író miatt. Ugyancsak Rejtő kávéházi legendáihoz tartozik, hogy A láthatatlan légió című művét egy nap alatt írta meg itt, valamint hogy Csortos Gyulától tíz pengőt nyert, miután képes volt 50 összefüggéstelen szót fejben tartani és sorban visszamondani.

Báró Podmaniczky Frigyes író, politikus rendkívül előkelő főúrnak számított, de nem volt gazdag, háromszobás lakása egyik helyiségét kénytelen volt kiadni, mert a képviselői tiszteletdíjból szerény megélhetésre futotta csak neki.

Élete végén a hírek világából szerzett megélhetést, és rendszeresen betértek a Steingasser kávéházba, ahol a város krémje gyűlt össze. A pletykák szerint a jellegzetes kockás felöltőt viselő "pepita báró" mindig a legfinomabb ruháját öltötte magára, amikor a kávéházba látogatott. Gomblyukába egy friss szegfűt tűzött, hogy ezzel is elkerülje a szegénység látszatát, és inkább a jómódú vendégek közé tartozónak tűnjön.

Zárásként osztanék meg egy érdekes anekdotát Abbáziából. A történet szerint a kor neves művészei egy különös esemény középpontjában álltak, amely Steuer Gyula, az egykori tulajdonos ellen irányult. Az eset részletei homályban maradtak, de a legendák szerint a művészek kreativitása és összefogása olyan színes eseményt szült, amelyre sokáig emlékeztek a helyiek.

A Terézváros egyik leghíresebb kávéháza az Oktogonon, az Andrássy út 49. számú ház földszintjén állt, leginkább híres képzőművészek, Rippl-Rónai József, Grünwald Ödön, Lechner Ödön és Szinyei Merse Pál jártak ide, de nemcsak a kávé miatt, hanem azért is, hogy drága külföldi képes újságokból tépkedjenek ki oldalakat. A tulajdonos ezért bélyegzőt készíttetett a következő felirattal:

"Ezt a felvételt az Abbázia kávéház varázslatos légkörében készítettem."

- és végigpecsételte vele az újság lapjait. Igencsak megütközhetett azon, amikor egyik este hazaérve a következő feliratot látta meg házának falán: "Ezt a házat az Abbázia kávéházból loptam". A művészek ezután állítólag áttették törzshelyüket a Japán Kávéházba.

Természetesen! Itt van egy egyedi változat a "Források" kifejezésre: **Információs alapok:**

Fedezd fel a New York kávéház ikonikus falainak titkos világát, ahol lenyűgöző legendák és valós történetek keverednek! A newyorkcafe.hu oldalán olyan izgalmas mesék várnak rád, amelyek a kávéház gazdag történelmén keresztül mutatják be a múlt színes eseményeit és a híres vendégek emlékét. Merülj el a kultúra és a történelem e különleges találkozásában!

Rejtő Jenő az idegenlégióban és más kávéházi anekdoták, Budapest romantikája-blog

Kinizsi Zoltán cikkében Nyáry Krisztián a kávéházakat az írók főhadiszállásaként említi, ahol a gondolatok szabadon áramlanak. Ezek a helyek nem csupán kávé és sütemény fogyasztására szolgáltak, hanem kreatív szellemek találkozóhelyeiként is működtek, ahol a művészek inspirációt merítettek egymás társaságából. A kávéházak atmoszférája, a diskurzusok és a baráti beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy születhettek a legszebb irodalmi alkotások. Az írók itt nemcsak pihenhettek, hanem új ötleteket is szőhettek, miközben a világ zaját figyelték.

Fedezd fel Budapest varázslatos kávéházainak titkokat rejtő világát, ahol a századforduló szelleme még ma is érezhető! Ezek a helyek nem csupán kávét szolgálnak fel, hanem egy különleges atmoszférát is teremtettek, amelyben találkozik a művészet, a kultúra és a társadalmi élet pezsgése. Merülj el a nagy múltú kávéházak történeteiben, ahol írók, költők és filozófusok vitatták meg gondolataikat, és ahol a romantika minden sarkon ott leselkedik. Ismerd meg a legendás helyeket, ahol a kávé mellett a történelem is csészeformájában vár rád!

(Borítókép: Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképe - Fortepan)