Az, hogy a mikroműanyagok eljutnak az agyba, már önmagában is aggasztó, de még súlyosabb probléma, hogy miként hatnak ott a működésünkre és az egészségünkre.
A Pekingi Egyetem kutatói forradalmi felfedezést tettek: egérkísérleteik révén először sikerült valós időben nyomon követniük, hogy a mikroműanyagok milyen pályát járnak be egy élő szervezetben.
Az utóbbi időszakban egyértelművé vált, hogy a mikroműanyagok komoly fenyegetést jelentenek a környezetünkre nézve. Ezek a kis részecskék nemcsak a talajban vagy az esővízben találhatóak, hanem a növényekben és állatokban is felhalmozódnak. Az emberi szervezet sem mentes tőlük: az agy, a máj és a vesék mellett a hímivarsejtekben és a méhlepényben is jelen vannak. A Pekingi Egyetem tudósai az agyi szennyezésre összpontosítottak, és az eredmények meglehetősen aggasztóak lettek.
A kutatók újabb figyelemre méltó megállapításokra jutottak egérkísérleteik során, amelyek szerint a mikroműanyagok képesek bejutni az állatok agyába, ahol elzárhatják az ereket. Ez a folyamat gyakorlatilag a vérrögképződéshez hasonló állapotokat idézhet elő, ami életveszélyes következményekkel járhat. Az erről szóló kutatás részletei a Science Advances című tudományos folyóiratban kerültek publikálásra.
A kutatók a vizsgálat során először használtak valós idejű képalkotási technikákat a műanyag részecskék nyomon követésére, ahogy azok az agyi erekben áthaladtak és felhalmozódtak. A kutatók párhuzamot vontak, mondván, mintha egy autópályán baleset következtében kialakuló dugóval állnánk szemben, ahol a forgalom megakad.
A szerzők ezután csökkent motoros funkciót találtak azoknál az egereknél, amelyeknél ez megtörtént, ami arra utal, hogy a felhalmozódás hatással van az agyi működésre. Bár egyre több bizonyíték van arra, hogy ilyesmi megtörténhet, a mostani vizsgálat az első, ami azt is megmutatja, hogyan: az anyag gátolja a véráramlást.
A The Guardian cikke rámutat arra, hogy a tudósok kutatásai különösen jelentőséggel bírnak, mivel eddig a tudományos közösség csak korlátozott ismeretekkel rendelkezett arról, hogyan viselkednek a műanyag mikroszemcsék az agyban, és hogyan okozhatnak egészségügyi problémákat, beleértve a neurotoxikus hatásokat is.
A kutatók új módszert dolgoztak ki az egerek agyában található műanyag részecskék valós idejű nyomon követésére. Ehhez fluoreszcens, azaz világító bevonattal ellátott polisztirollal töltött vízben itatták meg az állatokat. Ez a polisztirol a mindennapi háztartási termékekben és élelmiszerek csomagolásánál is gyakran előfordul. A megfigyelések eredményei szerint csupán néhány órával az itatás után a műanyag részecskék már az egerek agyában voltak.
A kutatók feltételezik, hogy az immunsejtek képesek voltak „felfalni” a mikroműanyagot, ami következtében szabálytalan formájú sejtek alakultak ki. Amikor ezek a sejtek az agykéreg keskeny erein kezdtek áthaladni – ahol a kanyarok sűrűbbek és szorosabbak – gyakran megakadtak. Nem meglepő, hogy a nagyobb műanyagdarabok esetében a fennakadás valószínűsége is nőtt.
A feltorlódások következtében az elzáródások csökkentették a vérkeringést. Ezek a problémák néhány nap vagy hét elteltével megszűntek, azonban bizonyos elzáródások a vizsgálat négyhetes megfigyelési időszakának befejezése után is megmaradtak.
Az egerek rövidebb távolságokat jártak be, és lassabb tempóban haladtak, mint a többiek, ráadásul a memóriafunkciót vizsgáló labirintus-teszten is gyengébben szerepeltek.
A kutatók hangsúlyozzák, az eredményt nem lehet egy az egyben átvetíteni az emberre, mivel az agyi erek nagyobbak, és a véráramlás is gyorsabb. Az a tény azonban, hogy ilyesmi megtörténik, kellőképpen riasztó.
