Az én hetem: Péterfy Gergely eljutott egy olyan városba, amely valósággal megtestesíti a keresztény fundamentalisták legrosszabb álmait.
Csúcsidő - Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háborúról az amerikai és az orosz elnök, nem történt áttörés, és a csúcs összességében Vlagyimir Putyinnak szolgált eredményekkel. A következő csúcs hétfőn lesz Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között, utóbbit több európai vezető is elkíséri.
Főelzáró: Orbán Viktor egy beszélgetés során Nógrádi Györgynek kifejtette, hogy egy nap leforgása alatt képesek lennénk Ukrajna összeomlására, ha bekövetkezne egy baleset, amely oszlopok kidőlésével és vezetékek elszakadásával járna, ezzel megállítva az ország működését. Lapunk alaposan utánajárt ennek a kijelentésnek, és arra a következtetésre jutottunk, hogy van némi igazság a miniszterelnök szavaiban.
Hóhérakasztás - Önként nem adta, a HVG kiperelte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar szerződéslistáját: tíz- és százmilliók landoltak a NER figuráinál. Közben példátlan módon végrehajtás indult a végrehajtói kar ellen, mert van egy kétmilliárdos tartozása.
Lobbanómotor - Azonnali vizsgálatot rendelt el a fővárosi kormányhivatal is, miután a héten kiégett két BKV-busz, egy harmadiknak pedig füstölt a motorja. Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője szerint korábban éppen a kormány akadályozta meg az elöregedett Citaro buszok cseréjét.
Kémjátszma - Szovjet időket idéző, az MTI által is publikált közleményben taglalja az orosz kémszolgálat, hogy az uniós vezetők Magyar Pétert akarják hatalomra juttatni. A közlemény megerősített, hogy nagyon sok átfedés van az orosz kémszolgálat véleménye és a magyar kormány hivatalos kommunikációja között.
Egy különleges hét Berlinben a fiaimmal, Ferragosto, a nyári olasz ünnep, ezúttal a porosz tóvidék varázslatos környezetében. Misi, a fiam, már tíz éve itt él, míg Simon Budapestről érkezik, én pedig Umbriából utazom, ahol Évukát hagytam hátra a harmincöt fokos hőségben. Itt, az északi langyosban már jól jön a könnyű kabát és a hosszúnadrág. Az éjszakám nem volt valami pihentető, reggel hatkor indult a gépem Rómából. Pénteken délben Évu elvisz Ternibe, ahol aztán a százhatvannal suhanok Rómába a vicinális vonaton. A Terminiről pedig a zsúfolt fiumicinói gyorssal már fél óra múlva a reptéren is vagyok.
Csúcsidő van, fullra pörög forgalom. 2 perc múlva már indul is a Parco Leonardóba a vonat, egyetlen megálló, két kilométerre a Leonardo da Vincitől, ott vár a hatalmas condominiumban a hetedik emeleten egy tök jó szoba nagy erkéllyel. Az erkély a fiumicinói lapályra néz, amely egyelőre beépítetlen, tele a Tevere hordalékával, amely megkerülte, túlnőtte Róma kikötőit, kicselezte a legkörültekintőbb mérnöki számítást is. Valahol alattam húzódik az antik partvonal, ahol a háromsorevezősöket homokra húzták. Ledőlök és filmezek, hátha elalszom, de az istennek sem jön az álom.
