BAON - Hazájuk szolgálatára esküt tettek a fiatal honvéd kadétok Halason - nézd meg a galériát és a videót!


Ötödik alkalommal tettek fogadalmat a honvédkadét-tanulmányaikat megkezdő fiatalok a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumban, mióta bevezették az intézményben a honvéd kadétképzést. A honvéd kadétokat a honvéd vezérkari főnök helyettese köszöntötte.

A fogadalom szövegét Sári Tamás kilencedik évfolyamos kadét mondta elő, a fiatalok Takács Attila Géza, altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese előtt tettek ünnepélyesen fogadalmat, aki elsőként gratulált a honvéd kadétoknak. Wicker József, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgató helyettese, azt a szellemiséget, hozzáállást és kitartást kívánta a fiataloknak, amit a kadételődeik nyújtottak eddig ebben az iskolában. - Legyen számotokra példa a kimagasló eredmény a saját tanulmányaitok során - fogalmazott, és annak a reményének adott hangot, hogy végzősként minél többen választják majd a kadétok közül a honvédséget.

Takács Attila Géza altábornagy vitéz Vattay Antal altábornagy szavait idézte, aki a Magyar Honvédség utolsó lovassági szemlélője volt. Ő fogalmazta meg, hogy "az elkötelezettség és a rend együttes megtestesülése a fegyelem". E gondolatokhoz fűzte hozzá a vezérkari főnök helyettese, hogy az elköteleződés nem csupán egy alapelv, hanem a haza védelmének fundamentuma is. A fogadalmat tett kadétok döntése nem pusztán egy ígéret, hanem mély és komoly elköteleződés a hazájuk, közösségük és a honvédelem iránt.

Bányai Gábor, a térség egyéni országgyűlési képviselője és kormánybiztos, hangsúlyozta, hogy "a katonai szolgálat nem csupán a háborúval kapcsolatos, hanem a béke megőrzéséről, az emberek biztonságáról és a közös hazánk védelméről szól. Ezek azok az értékek, amelyek nélkül egyetlen nemzet sem maradhat talpon, és sorsát sem adhatja kevesebbért." A kadétok által most tett fogadalom azt tükrözi, hogy nemcsak létezni kívánnak a világban, hanem céllal és elhivatottsággal szeretnék élni életüket, készen állva a szolgálatra - tette hozzá.

Related posts