Befutó helyek az amerikai slágerlistákon Az amerikai zeneipar folyamatosan változik, és a slágerlisták dinamikus világában mindig új tehetségek és stílusok tűnnek fel. Az elmúlt években több előadó is képes volt megdönteni a rekordokat, és olyan dalok sz

Ez az év egy újabb fordulattal indult, gondolhatta Aleksandar Vučić, amikor reggeli kávéját kortyolgatva rábukkant az amerikai levélre, vagy arra a remegő lábú hivatalnokra, aki a számára készített tolmácsolás során átadta az amerikai üzenet tartalmát. Bár a hír nem volt teljesen váratlan, biztosan nem volt örömteli számára, hogy hivatalosan is megerősítették: az Egyesült Államok szankciókat léptet életbe a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen. A mi NIS-ünk, ami valójában orosz érdekeltségű, hiszen jelentős része orosz kézben van, most újabb kihívások elé néz.

A NIS tulajdonosi struktúráját eddig is jól ismerhettük, hiszen a Gazprom Nyeft 50%-os részesedéssel bír, míg a Gazprom további 6,15%-ot birtokol. A szerb kormány csupán 29,87%-os részesedéssel rendelkezik. Azok számára, akiket foglalkoztatnak a gazdasági vonatkozások, nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nem éppen rajong az orosz vállalatokért; ezek általában felkerülnek arra a listára, amelyen Washington különféle szankciókat alkalmaz. A Gazprom és a Gazprom Nyeft is megtalálható ezen a listán. Így hát csak idő kérdése volt, hogy a tengerentúli hatóságok észrevegyék, hogy azok a cégek is a célkeresztbe kerülhetnek, amelyeknek ezek a vállalatok a tulajdonosai.

Mielőtt csúnya szavakat használnánk, érdemes szem előtt tartani: a helyzet még korántsem végleges. Szerbiának február végéig van lehetősége arra, hogy valahogyan megszabaduljon az orosz tulajdonosoktól a NIS-ben. A legvalószínűbb módja ennek az lehet, ha kivásárolja őket – persze, csak ha rendelkezésére áll elegendő pénz...

Na most, azt azért érdemes tudni, hogy a NIS eredetileg tényleg szerb tulajdonban volt, csak éppen 2008-ban az akkori kormányfő, Vojislav Koštunica úgy döntött, hogy jól jönne az a pénz, amit az oroszok fizetnének a vállalatért, úgyhogy azt a kormány szépen el is adta a nevezett cégeknek. Persze, el lehet mélázni azon, hogy melyik univerzumban számított jó üzletnek Szerbia számára, hogy eladja a jól tejelő fejőstehenet, de meglehetősen felesleges ma már ezen agyalni.

A NIS elleni szankciókról az amerikai Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) döntött.

Éppen abban a pillanatban, amikor a kívülállók úgy érezték, hogy minden rendben van, és már csak napok kérdése, hogy Donald Trumpot hivatalosan is beiktatják, mint "a barátunk", aki majd barátságosabban fog viszonyulni hozzánk, hirtelen váratlan események sora zúdult ránk.

Ahogy Budapestre is eljutott a hír, úgy derült ki, hogy az amerikai OFAC, amely többek között a pénzügyi szankciókért felelős, az Orbán-kormány egyik kulcsfiguráját, Rogán Antalt is a listájára vette. Közben az Egyesült Államokban is izgatottan számolják a napokat Trump beiktatásáig...

A magyar miniszter neve felkerült egy különleges listára, amit SDN-nek (Specially Designated Nationals and Blocked Persons List) hívnak. Ez a lista azoknak a személyeknek, vállalatoknak és szervezeteknek a nyilvántartása, akiket az Egyesült Államok kormánya különböző okokból - például emberi jogi sérelmek vagy korrupcióval kapcsolatos aggályok miatt - pénzügyi és gazdasági szankciókkal sújt.

A NIS és Rogán tehát két különböző kategóriában szerepel: a szerb cég az Oroszországgal szembeni szankciók listáján található, míg a magyar miniszter szereplése egy olyan névsorban van, amelyre korrupciós ügyek vagy az emberi jogok megsértése miatt kerülhetnek fel személyek és szervezetek.

Az azonban közös, hogy a listán szereplőkkel tilos üzletelni az Egyesült Államokban.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk is, Szerbia van jobb helyzetben, ugyanis a NIS esetében az ok és a követelmény egyértelmű: meg kell szabadulni az orosz tulajdonosoktól, és aztán minden visszakerül a régi kerékvágásba. Azt Vučić is elmondta, hogy Washington nem Szerbiát célozta, hanem az orosz vállalatokat. Persze továbbra is kérdéses, hogy az oroszok egyáltalán hajlandók-e eladni a részesedésüket, de emiatt fájjon az államfő feje. Azt ő is tudja, hogy ez a szankció nemcsak az amerikai üzletelést lehetetleníti el, hiszen az európai cégek sem akarnak semmit kockáztatni - márpedig aki a listán szereplőkkel üzletel, az bizony kockáztat.

Kétségtelen, hogy aggodalomra adhat okot az a tény, hogy Vučić a hír bejelentésekor nem csupán az amerikaiakkal és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való egyeztetésekről beszélt, hanem arról is, hogy azonnal útnak indul Sanghajba. Ez arra enged következtetni, hogy lehetőség van arra, hogy kínai tőkével szándékozik kivásárolni a többségi tulajdonost.

Rogán Antal helyzete nem éppen rózsás, hiszen az ő szereplése a szankciós listán nem világos okokból fakad. A magyar kormány tagjai egyöntetűen David Pressman, az Egyesült Államok leköszönt budapesti nagykövetének felelősségét hangoztatják, ami enyhén szólva is mulatságos. Ugyanis nincs olyan diplomatának, még ha akarná is, hogy egy ilyen listára "beemeljen" valakit. Rogán nem éppen az a politikus, aki sokat utazik, így a beutazási tilalom valószínűleg nem érinti különösebben; a hírnevében azonban komoly csorbát szenvedett. Különösen figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok egy olyan ország miniszterét szankcionálja, amely régóta szövetségesének számít, ráadásul állítólagos korrupció miatt – ami a világ más tájain sokkal súlyosabb ügy, mint nálunk, ahol a hasonló problémák szinte észrevétlenek maradnak.

A magyar kormánymédia hiába próbálja felhergelni a közvéleményt amiatt, hogy az amerikai hatóságok nem tárták fel a "vádakat", a valóság az, hogy a Magnitsky-törvény, amely alapján Rogánt szankcionálták, nem követeli meg a nyilvános bizonyítékok bemutatását. Ez a jogszabály nem ír elő bírósági eljárásokat sem, csupán azt szolgálja, hogy korlátozza az érintett amerikai üzleti tevékenységét. Az ügy lényege tehát nem a vádak részletezése, hanem a gazdasági kapcsolatok szabályozása.

És persze könnyen megtörténhet, hogy Trump beiktatása után Rogán valamikor majd le is kerül a listáról.

A NIS számára nem ígérkezik egyszerű feladat.

Vagy éppen sokkal könnyebb lesz, éppen csak azt a többségi orosz tulajdonrészt kell kivásárolni. Hogy most kínai, netán amerikai pénzzel, azt majd érdemes lesz megfigyelni...