**Egy nárcisztikus férfi vallomása: Tükörkép és önreflexió** Mindig is úgy éreztem, hogy a világ körülöttem forog. A tükörben látott kép a legfontosabb, és nem csupán a fizikai megjelenésem miatt. Az önimádatom, amelyről sokan azt gondolják, hogy csupán
Most, hogy elhagytam a megszokott környezetemet, úgy érzem, végre felfedezhetem önmagamat. Az utóbbi hónapokban minden, ami körülvett, csak árnyékká vált. Az a ház, amit a feleségemmel együtt álmodtunk meg, a közös életünk minden öröme és bánata – mindezek már csupán üres képek a memóriámban. Külön utakon járunk most, és bár a válás nem ért váratlanul, egy mélyebb érzés bujkál bennem. Valami, amit nem osztottam meg senkivel, hiszen mindig is igyekeztem megfelelni mások elvárásainak, hogy lássák bennem azt, amit szeretnének. De most itt vagyok, egyedül. Legalábbis fizikailag. A gondolataimban viszont egy egész világ elevenedik meg.
Az intelligenciám, a logikám, a karizmatikus megjelenésem mind-mind olyan dolgok, amiket mindig is kihasználtam. Még a válás után is, még akkor is, amikor a kislányom szó nélkül figyelt, amikor nem tudtam, hogyan legyek elég jó apja, de persze sosem engedtem, hogy bárki is ezt észrevegye. Az életet úgy alakítom, ahogyan én szeretném. A feleségem már nem tudta elfogadni ezt a hozzáállást, és ez tette tönkre mindent. De nem vagyok gyenge, és nem vagyok hibás. Az ő gyengesége volt, hogy nem értette, miért kell mindent irányítanom.
Most valami mást keresek. Azt hiszem, mindig is ezt csináltam: kerestem. Kerestem azt a valamit, amit sosem találtam meg. Egy újabb kapcsolat, egy újabb hatalom, egy újabb emberi hiba, amit majd én kihasználok. De most mást akarok. Még akkor is, ha ezt nem szabad bevallanom senkinek, hogy talán... talán most egy kicsit magamat is keresem. Ha a többiek nem is értik, hogy mi van bennem, én mindent tudok magamról. Ha valami hiányzik, akkor azt meg fogom találni.
Jelenleg is foglalkoztat valaki. Csak levelezünk, de a nő, akit nem tudok elengedni, folyamatosan ott lebeg a gondolataimban. Már az első pillanatban éreztem, hogy ő más, mint a többi. Van benne valami titokzatos, amihez nem férhetek hozzá. Az irányításom határain túllép, és ez... ez izgalmat kelt bennem. Az, hogy nem hajlik meg előttem, hogy nem roppan össze a nyomás alatt, ahogy azt előre elterveztem, hogy nem úgy reagál, ahogyan számítok rá – mindez különös vonzalmat teremt közöttünk. Természetesen mindent meg fogok tenni, hogy a saját befolyásom alá vonjam őt. Mert mi mást tehetnék? Ha valaki nem hajlandó engedni, akkor nekem kell őt megtörni. Nem lesz az a nő, aki rám támaszkodik, vagy aki megért engem. Az ő élete az én szabályaim szerint fog alakulni. Tudom, hogy valahol mélyen ő is érezni fogja ezt a köteléket, hogy nem tud majd elszakadni tőlem. Ez az én életem, és úgy érzem, hogy a sorsunk összefonódott.
Elindultam egy utazásra, hogy végre rátaláljak önmagamra, de a valóság az, hogy mindig is tudtam, hogy csak vissza kell találnom saját magamhoz. Az irányítás keresése hajt, és ha mások nem kínálnak nekem semmit, akkor képes vagyok elvenni azt, amire vágyom. Az ő történeteik nem érdekelnek; csak az én utam számít. Az a nő, akire most figyelek, csupán egy elem az általam irányított játékban, amelyet folytatok.
Nem foglalkozom azzal, hogy milyen következményekkel jár, ha vele játszom. Ha elveszítem, majd jön egy újabb lehetőség, de tisztában vagyok vele, hogy a végső döntés mindig az én kezemben van. Én vagyok az, aki mindent irányít: az életemet, a női szíveket és a körülöttem lévő világot. Amit meg akarok szerezni, azt végül is megtalálom.
A válás csupán a kezdet volt. Az igazi küzdelem most veszi kezdetét.
