Ez a film nemcsak a szívek húrjait pendíti meg, hanem az ízlelőbimbókat is elkápráztatja – a Netflix legújabb gyöngyszeme, a Nagyik mindent visz! Véleményem szerint ez a történet egy igazi érzelmi utazás, tele humorral és meglepetésekkel, ami garantáltan

Amikor a Netflixen rábukkantam a "Nagyik" (Nonnas) című filmre, azonnal előtört belőlem egy régóta dédelgetett vágy: hogy egyszer saját kifőzdét nyithassak, ahol kedvemre sütögethetek és főzögethetek. Nemrégiben a lányom is ezt említette, hozzáfűzve, hogy az összes barátja és barátnője lelkesen mesél arról, milyen ínycsiklandó falatok várják nálunk. A film főszereplője, Joe Scaravella, hasonló álmot kerget: egy éttermet álmodik, ahol olasz nagymamák készítik el a tradicionális ételeket.

A brooklyni Joe (Vince Vaughn) élete gyökeresen megváltozik, amikor édesanyja elhunyta után egy váratlan belső sugallatra hallgatva úgy dönt, hogy emléket állít neki. Elege van a munkahelyi nyomásból, különösen a főnöke túlterhelő elvárásaiból, és úgy érzi, mintha megállt volna az idő. Az édesanyjától és a családi hagyományoktól örökölt ételek iránti szeretete azonban olyan nosztalgikus érzéseket ébreszt benne, mintha a híres Ízek, imák, szerelmek filmjének meseszerű világában járna. Csakhogy ő nem Olaszország festői tájain vagy Indiában keresi a megújulást, hanem egy kicsiny New York-i étterem falai között álmodja meg új életét. Az étterem, amit elképzelt, nem csupán egy hely, ahol ételt szolgálnak fel; hanem egy olyan varázslatos tér, ahol az autentikus olasz ízek és az otthon melegsége egyesül, hogy a vendégek valódi élményekkel gazdagodjanak.

Örökségét, valamint jelentős hitelt és jelzálogot felhasználva megnyitja az Enoteca Maria éttermet, ahol a már említett olasz nagymamák készítik el a tradicionális ételeket. Bár elsőre egyszerűnek tűnik, a valóságban számos kihívással és kudarccal kell szembenéznie, miközben felfedezi, hogy vajon a barátság valóban mindent legyőz-e.

A Nagyik nem csupán a családi kötelékek, az igaz barátság és az új kezdetek ünnepe, hanem az ételek iránti szenvedély megjelenítése is. Stephen Chbosky rendező és Liz Maccie író, akik szívük mélyén olasz hagyományokat hordoznak, ügyeltek arra, hogy a film minden egyes falatja átadja az ízek varázsát és az ételek körüli összejövetelek meghittségét.

Vince Vaughn Joe szerepében jóval visszafogottabb, mint amit megszoktam tőle (zseniális és vibráló volt például Jennifer Aniston partnereként a Szakíts, ha bírsz-ban, és Owen Wilson mellett a 2013-as Gyakornokok-ban), de rá kellett jönnöm, hogy ez is jól áll neki.

A filmben feltűnik Susan Sarandon, Lorraine Bracco, Talia Shire és Brenda Vaccaro, akik mindannyian saját egyedi stílusukkal és temperamentumukkal életre keltik a nagymamák sokszínű karaktereit.

Különösen Sarandon alakítása mindig is lenyűgözött, de az 1998-as „Édesek és mostohák”-ban nyújtott teljesítménye számomra valóban kimagasló. Ugyanígy Lorraine Bracco is emlékezetes, hiszen Karen Hill megformálása a Scorsese által rendezett „Nagymenők”-ben, valamint dr. Jennifer Melfi szerepe a HBO „Maffiózók”-ban örökre beírta magát a filmtörténetbe. Sarandon, a korához képest elképesztően vonzó, igazán életet lehelt a filmbe. De a másik két nagyi is remek karakter, akikkel könnyen azonosulunk! Ezek a nagymamák, ahogyan a valódi életben is, újra felfedezik az élet értelmét, miközben megtanítanak minket főzni, érezni és kapcsolódni egymáshoz. Joe pedig rájön, hogy a szülő elvesztése nem jelenti az élet végét; a sors csodás módon új családra találhat a kissé zsémbes nagymamák társaságában.

A Nagyikban számos olyan mondás található, amely generációról generációra öröklődik, és mindegyik tele van bölcsességgel. Az egyik különösen megkapó példa a film végén elhangzó idézet, amely mélyen megérinti a nézőt és jól összefoglalja a történet esszenciáját.

"Ha csupán egy falatra vágysz, bármelyik étterem ajtaja nyitva áll előtted. De ha a szeretetet, az élet örömét, a család és a barátság értékét, valamint a jókedvet és a megfogható csodákat keresed, akkor lépj be ebbe az étterembe, ahol mindez vár rád!"

Szórakoztató pillanatokkal fűszerezett történet, ahol a nevetés és a könnyfakasztó mélység izgalmas táncot lejtenek. Nincs benne túlzó érzelem, de a szívverések és a lélek rezdülései éppen úgy jelen vannak, mint a vidámság. A szavak játékosak, de a mögöttes gondolatok mélyebbek, mint elsőre gondolnánk.

A nagymamákról... Ahogy a film kibontakozott előttem, és egyre inkább megismertem őket, szinte éreztem, hogy meg kellene ragadnom a pillanatot, felugrani a fotelből, és szívből jövően megölelni mindannyiukat. Annyira különlegesek, bájosak és szeretetre méltók. Igazán autentikusak.

Óriási szerencsém volt, hogy nem korgó gyomorral ültem le a film elé, mert a sok finomság annyira kellette magát a képernyőn (a konyhában készülő fogások - a különféle szószos tészták, olasz húsgolyók és sütemények - szinte illatoznak a képernyőn keresztül), hogy a legszívesebben még így is kirámoltam volna a hűtőt.

A Nagyik egy olyan film, ami egyszerre nevettet meg, miközben a szívedig hatol. Nemcsak az ételek, hanem a történet és a karakterek is emlékezetesek. Ha olyan filmet keresel, ami szívet melengető és inspiráló, ami visszahozza a szívedbe a nagyid és az édesanyád semmihez sem fogható főztjét és lelkét, akkor ez tökéletes választás.

Nálam 8/10