Ezért kiemelkedően fontos, hogy visszanyerjük a vizet a táj számára | National Geographic

Koncz Péter ökológus arra hívja fel a figyelmet, hogy ideje új szemléletmóddal közelítenünk a vízgazdálkodás kérdéséhez. Rávilágít arra, hogy a fenntartható megoldások keresése elengedhetetlen ahhoz, hogy a vízforrásainkat megőrizzük a jövő generációi számára.

Koncz Péter ökológus, projektmenedzser, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársa a Másfélfokon járja körbe a klímaadaptív ártéri tájgazdálkodás kérdéskörét. A szakértő szerint a 2022-es aszály fájó módon mutatta meg itthon a klímaváltozás erejét, de a vízhiányért az évszázados területhasználat, gazdálkodás és a vízkivezetés is felelős.

Az árterek a történelem során kedvező tulajdonságaik révén Európa számos részén mezőgazdasági hasznosítás alá kerültek. Magyarországon a 19. század közepén, a Vásárhelyi-terv keretében jelentős vízgazdálkodási beavatkozások zajlottak. Ekkor több árteret lecsapoltak, és a Tisza folyó szabályozása is megtörtént. Ennek következtében 38 500 négyzetkilométernyi terület vált védetté az árvizekkel szemben, míg az árterek 90-98 százalékát mezőgazdasági földekké alakították át.

A 20. században a vízrendezés tovább folytatódott, de előtérbe került a vízhasznosítás és vízminőség-védelem. Ekkor már megindult az Alföldön a talajvízszint fokozatos süllyedése, a gazdasági-társadalmi és politikai változások (így az urbanizáció és a mezőgazdasági termelés visszaesése) pedig jelentősen hatott a tájra. A század végére a klímaváltozás lett az új kihívás.

A globális felmelegedés hatására az éves csapadék mennyisége nem csökkent jelentősen, azonban a csapadék eloszlásának mintázatai drámai módon megváltoztak. A vízhiány mögött főként a rendkívül intenzív párolgás áll: még ha évente 400-500 milliméter csapadékot is kapunk, a párolgás mértéke elérheti a 700 millimétert, ami súlyosbítja a vízhiányt.

Az egykori ártereken található szántóföldek szervesanyag-tartalma jelentősen csökkent az évek során, ami hátrányosan befolyásolja a vízvisszatartást. Az eketalp jelensége miatt a szántás által kiváltott talajtömörödés gátolja a víz megfelelő beáramlását a talaj mélyebb rétegeibe. Ráadásul az aratás utáni fedetlen tarló, amelyet takarónövények nem védenek, fokozott párolgást eredményez. Az erdőgazdálkodási területeken a sík vidéki akácosok is hozzájárulnak a talaj kiszáradásához.

Koncz Péter véleménye szerint a vízgazdálkodás terén új módszerekre van szükség. A fókusz az ökológiai rendszerek működésén alapuló vízmegtartásra helyeződik, amelyet számos hazai és nemzetközi stratégia is támogat. Ugyanakkor a megvalósítás gyakran még várat magára.

Az ártéri tájgazdálkodás ökológiai lehetőségében a vízmegtartás egyszerre jár a gazdasági, természetvédelmi és társadalmi haszonnal. A víz mentett oldalra történő kiengedése lehetőséget nyújt legeltetésre, kaszálásra, erdőgazdálkodásra, és gyümölcstermesztésre is. Az Alföld lecsapolt vizes élőhelyei ma már termőföldként gazdaságtalanok, a mezőgazdasági kultúrákban időként megjelenő víz pedig sokszor már csak gondot, árvizet és belvizet okoz.

Koncz Péter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa, 2020-ban egy különleges projekt keretében kollégáival együtt elvégezte a Hajta patakon található zsilip és töltés vízének szabályozását. E folyamat során a zsilip vizét a kiszáradó nádas területére vezették, ezzel segítve a helyi ökoszisztéma újjáéledését.

2025-ben a vízügyi hatóság elindította a Vizet a tájba programot, amelyet szakértők mérföldkőnek tartanak. A víz megfelelő elosztása azonban nem lehet önkényes, hiszen ehhez a terület tulajdonosainak és gazdálkodóinak együttműködése elengedhetetlen. Koncz Péter felhívja a figyelmet arra, hogy a régi támogatási rendszer miatt sokan nehezen tudnak áttérni az új gazdálkodási módszerekre, ami gátolja az elöntési projektek megvalósítását.

A szakértők véleménye szerint a vízkiengedés és az ártéri tájgazdálkodás integrált megközelítése rendkívül fontos. E folyamat egyik hagyományos, de újraértelmezhető aspektusa a fokgazdálkodás. Ennek alapelve abban rejlik, hogy a folyók természetes átvágásokon, azaz fokokon keresztül juthatnak szabályozott árterekbe.

A hagyományos megközelítések sok esetben elvesztették hatékonyságukat, azonban új, módosított rendszerek bevezetésével jelentős előrelépéseket lehetne elérni az árvízvédelem terén, a vízhiány csökkentésében, valamint a kedvezőbb mikroklíma kialakításában. Az innovatív megoldások között említésre méltó a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) által kidolgozott műszaki terv, amely a gravitációs erőt kihasználva, figyelembe véve a helyi sajátosságokat, fokozatosan és a csatornákon keresztül irányítja a vizet a mélyárterekbe.

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének egyik kiemelt célkitűzése az ártéri gazdálkodás előmozdítása volt. Eddig ez a törekvés csupán kis léptékben valósult meg, különböző szereplők, mint például nemzeti parkok és helyi önkormányzatok együttműködésének révén. Ezen a területen civil szervezetek is aktívan részt vesznek, például a Szövetség az Élő Tiszáért és a BOKARTISZ Kht. gyakorlati útmutatók kidolgozásával segítik a munkát.

Koncz Péter véleménye szerint a sikeres megvalósításhoz kulcsfontosságú, hogy az ágazatok közötti együttműködés szoros legyen.