Fontos átalakulás várható a SZÉP kártyák rendszerében: érdemes felkészülnie azoknak, akik ezen a módon részesülnek béren kívüli juttatásokban - figyelmeztet a Pénzcentrum.


A SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százaléka lakásfelújításra is felhasználható lesz - újabb intézkedés a megfizethető lakhatás és a magyar családok lakáskörülményeinek javítása érdekében.

A 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kilencedik pontja értelmében a kormány 2025-ben lehetővé teszi a Széchenyi Pihenőkártyára (SZÉP) érkező juttatások 50 százalékának lakáscélú felhasználását. A kormány ezzel az intézkedéssel újabb eszközzel támogatja a megfizethető lakhatást, amely az Akcióterv egyik alappillére. Emellett a SZÉPkártya könnyebb használata érdekében annak digitalizálására is sor kerül, az aktív életmód támogatása érdekében pedig új zseb is nyílik a SZÉP-kártyán Aktív Magyarok néven. A kártyán keresztül fizethető béren kívüli juttatás összege ezáltal havi 10 ezer forinttal nő. A vonatkozó jogszabály-módosítások társadalmi egyeztetése a mai napon kezdődik meg.

Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, amely 21 intézkedést foglal magában, kiemelt célként tűzte ki a megfizethető lakhatás biztosítását. E cél elérése érdekében a kormány számos intézkedést hozott, például a Vidéki Otthonfelújítási Programot, valamint lehetővé tette az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználását. Ezen kívül fenntartja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes áfát is. Az akcióterv kilencedik pontjában a kormány bejelentette, hogy 2025-től a SZÉPkártyára érkező juttatások 50%-a lakásfelújításra is felhasználható, ezzel javítva a családok lakáskörülményeit. A béren kívüli juttatásokból ezentúl számos termék, például vasáru, építőanyagok, festékek, üvegtermékek, bútorok és világítási eszközök vásárlása válik lehetővé.

A SZÉP-kártya már eddig is meghatározó szerepet játszott a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatja gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. 2024. január-októberében a SZÉP-Kártya feltöltések összértéke megközelítette a 348 milliárd forintot, azonban a SZÉP-kártyákon még mindig közel 90 milliárd forintnyi szabad forrás érhető el, amely összeg a kormány intézkedésének köszönhetően érdemi támogatást jelenthet a magyar családoknak otthonaik felújításában, lakásaik komfortjának javításában. A kormány továbbá a kialakult online fogyasztói szokásokkal összhangban biztosítja, hogy a SZÉP-kártya a jövőben ne csak fizikai formában kerüljön kibocsátásra, hanem infokommunikációs eszközre is digitalizálható legyen, ezáltal is megkönnyítve a SZÉPkártyára érkező juttatások felhasználását.

A kormány szándéka szerint a magyar munkavállalók egészségének megőrzése és aktív életvitelük elősegítése érdekében jövőre bevezetik az Aktív Magyarok elnevezésű új zsebet a SZÉP-kártyán. A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint a munkavállalók havi 10 ezer forintot használhatnak fel kizárólag sportolásra és aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra. Ezen kereteken belül a juttatás többek között lehetőséget biztosít szabadidős vagy sporteszközök kölcsönzésére, sport- és szabadidős képzések igénybevételére, valamint sportegyesületekhez való csatlakozás költségeinek finanszírozására is. A kormány intézkedése révén a SZÉP-kártyán elérhető éves juttatás összegével 450 ezer forintról 570 ezer forintra nő, ami havi 10 ezer forinttal, évi szinten pedig 120 ezer forinttal bővül.

Related posts