"Úgy érezzük, hogy egy közös célért állunk egymás mellett."

Néptánctalálkozó: Az Együttesek és Értékelők Interakciója A néptánc világában a találkozók nem csupán a mozdulatok és ritmusok ünneplését jelentik, hanem egy közösségi élményt is, ahol az együttesek és az értékelők találkoznak. Ezek az események lehetőséget adnak a táncosoknak, hogy bemutassák tehetségüket, miközben a szakmai visszajelzések segítik őket a fejlődésben. Az együttesek számára a néptánctalálkozók nem csupán versenyt jelentenek, hanem egy lehetőséget arra, hogy megosszanak egymással tapasztalatokat, inspirációt merítsenek és új barátságokat kössenek. A tánc nemcsak a hagyományok ápolásának módja, hanem a kultúrák közötti hidat is képez, amely összeköti az embereket. Az értékelők szerepe kulcsfontosságú: ők nem csupán a teljesítményt mérik, hanem a tánc mögött húzódó történeteket, érzelmeket és a hagyományok tiszteletét is figyelembe veszik. A visszajelzések segítenek az együtteseknek abban, hogy jobban megértsék saját művészetüket, és folyamatosan keressék a fejlődés lehetőségeit. Ezek a találkozók tehát nem csupán a versenyzésről szólnak, hanem egy közös élményről, amely gazdagítja a résztvevőket, és erősíti a néptánc kultúráját. A hagyományok életben tartása és a fiatal generációk bevonása révén a néptánc továbbra is virágzó művészeti ág marad.

Erdély hat hivatásos néptáncegyüttese különleges élménnyel ajándékozta meg a marosvásárhelyi közönséget a múlt szerdától szombatig tartó 19. találkozójuk során. A rendezvény során a csodálatos előadások sorozatával varázsolták el egymást és a nézőket egyaránt. A Maros Művészegyüttes fellépésével indult az esemény, azonban a többi együttes műsorát a Nemzeti Színház Nagytermében élvezhettük, ahol a szakmai kiértékelések is zajlottak. A találkozó nemcsak a tánc, hanem a közösségi élmény ünnepe is volt.

Péntek délután a Hargita Székely Néptáncszínház Pásztoroké című csütörtök esti előadását és az Udvarhely Néptáncműhely péntek déli produkcióját, a Barokk balladát értékelte a rangsorolás helyett hasznos tanácsokkal, útmutatással szolgáló zsűri: Kovács Levente színházi rendező, színészpedagógus; Farkas Zoltán "Batyu" és Tóth Ildikó "Fecske", többszörösen díjazott táncművészek, -oktatók, koreográfusok, a Muzsikás együttes vendégfellépői; Könczei Árpád Uniter-díjas zeneszerző, koreográfus; Prezsmer Boglárka színház- és drámapedagógus, dramaturg, valamint Juhász Zsolt örökös aranysarkantyús táncos, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője. A véleményezés után az értékelőbizottság néhány tagjával, valamint a vendégegyüttesek illetékeseivel beszélgettünk az évente más-más helyszínen megszervezésre kerülő találkozó jelentőségéről, az itt szerzett tapasztalatokról és arról, hogy hogyan látják a néptánc jelenét, jövőjét.

Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus borúlátóan nyilatkozott:

Bár már harminc éve Budapesten élek, lelkem mélyén mindig is erdélyi maradtam. A 35 éves Háromszék Táncegyüttes egyik alapító tagjaként és öt évig tartó vezetőjeként kerekedtem felül a kihívásokon. Azóta többször is visszahívtak vendégalkotóként, és alkottam a Maros Művészegyüttes, valamint az Udvarhely Néptáncműhely számára is, nem feledkezve meg a Nagyvárad Táncegyüttesről sem. Így igazán közelről figyelhetem az erdélyi magyar táncegyüttesek fejlődését, és sajnos, nem vagyok optimista a jövőt illetően. Három évvel ezelőtt, a hivatásos néptáncegyüttesek nagyváradi találkozója után írtam meg a "Feröer lépésben" című írást, amely a balkáni körtáncok egyik jellegzetes motívumára épül: két lépés előre, egy lépés vissza. Magyarországon már évtizedek óta számos táncosképző iskola működik, ahol a fiatalok magas szinten sajátíthatják el a táncművészetet. Budapestre olyan tehetséges fiatalok érkeznek, akik a próbatánc során kiemelkedően teljesítenek – húsz fiú közül mindegyik kivételes. Erdélyben azonban a helyzet más: itt csupán két-három jelentkező akad, és egyikük sem profi. Ennek fő okát abban látom, hogy nincsenek táncosokat képző szakiskolák a régióban. Igaz, a Sapientia kolozsvári karán van egy táncművész szak, amelyet az öcsém, Könczei Csongor vezet, de úgy érzem, a szakma képviselői nincsenek eléggé nyitva e lehetőség iránt. Pedig ezen a találkozón láthattunk egy udvarhelyi táncost, aki ezen a szakon tanult, és őt éppen most dicsértük meg. Meggyőződésem, hogy a táncművészet területén nemhogy nem szégyen a tanulás, hanem kifejezetten kötelező – hangsúlyozta Könczei Árpád, majd az elmúlt napok produkciói közül Orza Călin "Barokk ballada" koreográfiáját emelte ki mint pozitív példát.

Farkas Zoltán "Batyu" elsőként a Maros Művészegyüttes Láthatatlan ünnepek című előadását, illetve a nőiségnek Lőrincz Hortenzia rendező-koreográfus általi újszerű és előremutató megfogalmazását méltatta, ugyanakkor elismerően szólt a Hargita Székely Néptáncszínház magyarországi táncokat bemutató Pásztoroké című produkciójáról és az Udvarhely Néptáncműhely élményszerű Barokk balladájáról is. A zsűritag kritikaként az itt-ott felbukkanó táncos sémákat említette.

- Egy hagyományos folklórelőadás akkor izgalmas, ha a táncos egyéniségként tudja bemutatni a különböző tájegységek hangulatát. A kalotaszegi páros táncot gyakorlatilag minden együttes ugyanúgy járja, és hasonlóan sematikus a férfitáncok dübörgő jellege. De azért vannak táncos egyéniségek is. Nagyon színes a művekhez való hozzáállás, illetve azoknak a megformáltsága, és ez jó - összegzett a táncművész, koreográfus, aki a találkozót a magyarországiak számára is példaértékűnek nevezte.

Farkas Zoltán "Batyu" hangsúlyozta, mennyire lényeges, hogy az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek folytassák az ilyen jellegű összejövetelek szervezését. Ezen kívül arra is felhívta a figyelmet, hogy még tudatosabban kellene figyelniük egymásra, hogy támogassák a közösségi szellemet és erősítsék a hagyományokat.

Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője úgy véli, hogy ez az esemény jelentős mérföldkő nemcsak az általa irányított együttes életében, hanem az egész néptáncos közösség számára is.

- Ilyenkor három-négy napra úgymond "megállunk", egymás szemébe nézünk, beszélgetünk, egymástól tanulunk, tapasztalunk. Bízom benne, hogy ennek a jövőre nézve is lesz valamilyen hozadéka. A mi együttesünknél a kiindulópont mindenképpen a népzene és a néptánc. Ettől indulunk el spirálszerűen egy kicsit más irányba, majd újra visszatérünk hozzá, körüljárjuk, újabb szinteket igyekszünk elérni, újabb táncokat mutatunk be. A találkozóra egy 17 éve színpadra vitt, felújított táncszínházi előadással, a Barokk balladával jöttünk. Mind a kollégáim, mind azon szakmabeliek szerint, akik látták az eredeti produkciót, az elmúlt idő az előadás javára vált, érettebb, kiforrottabb lett, bizonyos részeket a rendező-koreográfus, Orza Călin újragondolt. Az Udvarhely Néptáncműhely egyébként már 18-20 éve próbálkozik táncszínházi előadásokkal - mondta Orendi István.

Benő Barna-Zsolt, a nyárádszeredai Bekecs Táncszínház vezetője a találkozón bemutatott Táncolva öröklődik című folklórprodukciójuk kapcsán kiemelte, hogy egy zömében fiatal csapattal érkeztek, és az előadás címe egy kicsit róluk is szól.

- Ez egy olyan műfaj, amit a gyakorlatban lehet megörökölni, úgy, hogy nagyon sokat gyakorolunk. Úgy éreztük, hogy ennek a csapatnak egy ilyen jellegű előadásra van szüksége. A táncszínházi produkciók más kvalitásokat fejlesztenek, más szempontokra helyezik a hangsúlyt, ebben az előadásban azonban a tánc a legfontosabb szempont, az, hogy bizonyos tájegységek hogyan vannak ezáltal megjelenítve, illetve bizonyos táncmotívumok hogyan változnak egyik tájegységről a másikra - foglalta össze az előadás lényegét Benő Barna. Az együttes vezetője nem rejtette véka alá, hogy a zsűri körében vegyes fogadtatása volt a produkciónak. Véleménye szerint egyes értékelők olyan dolgokat láttak bele az előadásba, amelyek sem a megrendelőnek, sem az alkotónak nem tartoztak a célkitűzései közé.

- Ez az előadás igazi népi kincs, nem törekszik arra, hogy mindent részletesen kifejtsen, csupán arra hivatott, hogy bemutassa a táncok és dialektusok varázsát - hangsúlyozta a Bekecs Táncszínház igazgatója.

A Háromszék Táncszínház Ecce homo című táncjátékát és a Nagyvárad Táncegyüttes mesejátékát, a Holló Jankót péntek este, illetve szombat délelőtt - terepszemlénk után - láthatták a találkozó résztvevői, így ezekre a produkciókra nem térhetett ki a zsűri. Az együttesek illetékeseivel azonban természetesen szót váltottunk.

- Az erdélyi közönség Háromszék Táncegyüttes néven ismer, de a tavaly júniustól Háromszék Táncszínház néven működünk. Ez a név tükrözi társulatunk profilját, ugyanis évtizedek óta a folklórelőadások mellett gyermekelőadásokat és néptáncszínházi produkciókat is készítünk. A kezdeti és továbbra is elsődleges célkitűzésünk az erdélyi népzene, néptánc gyűjtése és archiválása, de ezt sajátos módon próbáljuk újraalkotni és előadni. A kommunikációs nyelvezetünk alapja tehát továbbra is a néptánc, emellett azonban a kortárs tánc és a balett is megjelenik - összegzett Virág Endre, a Háromszék Táncszínház igazgatója.

A Nagyvárad Táncegyüttes egy népmesealapú táncjátékkal színesítette a találkozó színpadi kínálatát. Czvikker Katalin, a váradi Szigligeti Színház főigazgatója elmondta, hogy az együttes régóta nem vett részt a találkozón ilyen műfajú előadással, így kézenfekvő volt a választás.

- A táncszínházi elemek felé fordulunk, és már több éve működtetünk egy kortárs táncszínházi műhelyt is, ahol drámai szövegek alapján születnek meg az előadások. Megpróbáljuk közelebb hozni ehhez a formanyelvhez a fiatalokat, ennek érdekében több oktató jellegű programot indítottunk el. Az, hogy a 23 éve alakult Nagyvárad Táncegyüttes 2011-től a Szigligeti Színház tagozata, lehetőséget ad a védett környezetben történő fejlődésre - emelte ki Czvikker Katalin.

- Olyanok vagyunk, mint akik egykor voltunk, még ha a nevünk kissé meg is változott, hiszen a központi költségvetésből kapott támogatásunk függ a színházi státuszunktól. Senki sem kérte tőlünk, hogy új irányt vegyünk. Mi a néptánc és népzene iránti elköteleződésünket nem csupán szavakkal, hanem tetteinkkel is bizonyítjuk, és arra törekszünk, hogy hűek maradjunk ehhez az érték világához. Ugyanakkor ez nem zárja ki, hogy sokszínű programokat kínáljunk, melyek túllépnek a hagyományos folklór keretein - tette hozzá András.

Mihály, a Hargita Székely Néptáncszínház igazgatója, izgalommal várta a nemrégiben bemutatott "Pásztoroké" című előadásuk értékelését. Tartott attól, hogy a produkció intenzitása túlzottan erősnek bizonyul a zsűri szemében. A meglepetés azonban pozitív volt: a szakértők elismerően nyilatkoztak a táncok dinamikájáról, stílushűségéről, a tánckar énekeinek szépségéről, valamint Mihó Attila zenei szerkesztésének kiválóságáról is.

- Noha ezek a találkozók baráti "mérkőzések" jellegűek, mindig ott lebeg egyfajta versenyszellem is. Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, hogy elég volt, mert az érzések határvonalán egyensúlyoztam. Most viszont azt tapasztalom, hogy ez az egész egy nagyon pozitív irányba halad. Amikor az egyik együttes fellép a színpadon, a tapsokból és a lelkes reakciókból érzem a kölcsönös barátságot és támogatást. Az értékelő bizottság is a jót keresi, és a segítségnyújtás szándékát érzem, ami számomra igazán inspiráló. Így nem félelemmel jövünk ide, hogy esetleg kritikát kapunk, hanem inkább úgy érezzük, hogy egymásért vagyunk itt - fogalmazta meg András Mihály az együttlét talán legfontosabb tanulságát.