Halas, gyümölcsös, kakás és bűzös: ilyen élményben lehet részed, ha a cicád közelébe merészkedsz!


Kedvencünk illatának változása sok mindent elárulhat róluk. Ez különösen igaz a macskák leheletére is. Ha a cicád szájszaga furcsa, vagy éppen ellenkezőleg, jellegzetesen erős, az arra utalhat, hogy valami nincs rendben az egészségével. Érdekes, hogy a szagok alapján könnyedén nyomozhatunk az esetleges problémák forrása után!

Fedezd fel, mit árul el a macskád leheletének illata, vagy inkább úgy fogalmazva, szaga az egészségéről! A következő információk segítenek megérteni, milyen jelekre érdemes figyelmet fordítani.

A vérnek magasa a vastartalma, ezért már kis mennyiségben is erős, fémes szagot áraszt. Ez a jellegzetes odor tehát általában vér jelenlétére utal, amely származhat vérző ínyből, egy, a szájban lévő sebből, vagy a testen lévő sebből, amit a macska nyalogat. Bármilyen vérzésről is legyen szó, azt mindenképpen fontos, hogy lássa orvos. Ugyanígy lényeges, hogy a vérző ínyt is kezeltesd, ugyanis nagyon komoly problémák származhatnak belőle. Erre a következőkben még kitérünk.

Amennyiben a gyümölcsös aroma nem a levegőből, hanem egyértelműen a szájból árad, az nagy valószínűséggel a cukorbetegség egyik figyelmeztető jele. Ekkor a vércukorszint tartósan megemelkedik, és a szervezet elkezdi ketonokat termelni. Mivel ilyenkor a glükóz energiaként való hasznosítása meghiúsul, a test a zsír lebontásához folyamodik, hogy energiát nyerjen. A ketonok, amelyek ennek a folyamatnak a melléktermékei, olyan szagot kölcsönöznek a leheletnek, amely az acetonra (mint amilyen a körömlakklemosóban található) vagy erjedt gyümölcsre emlékeztet. Ha ezt a gyümölcsös leheletet kíséri fokozott vízbevitel, megnövekedett étvágy, majd hirtelen étvágytalanság, gyengeség, hányás vagy hasmenés, azonnal keresd fel orvosodat!

Ha a gyümölcsös aroma nem a száj környékéről, hanem a fülből szivárog, akkor valószínűleg a cicának fülgyulladása van, ami sürgős állatorvosi beavatkozást követel.

Ha ezt a szagot tapasztalod, valószínű, hogy valamilyen fogászati gond vagy fogkő képződés áll a háttérben. Érdemes tudni, hogy a fogkőn ugyanazok az anaerob baktériumok találhatók, mint a székletben, ami nem csak kellemetlen, hanem egészségügyi kockázatot is jelenthet. A fogkövesedés és a fogászati problémák hosszú távon súlyosan befolyásolhatják a macskád életminőségét, és akár szívbetegségekhez is vezethetnek. Ne habozz, kérj egy időpontot az állatorvoshoz!

A vesék a szervezet természetes szűrőrendszerei, amelyek kulcsszerepet játszanak a méregtelenítésben. Amikor valamilyen alapbetegség vagy veseelégtelenség miatt a vesék nem tudják ellátni feladatukat, a macska vérében felhalmozódhatnak káros anyagok, úgynevezett karbamidok. Ezek a méreganyagok kellemetlen ammónia- vagy vizeletszagot okozhatnak a cica leheletében, ami súlyos veseműködési problémákra utalhat. Továbbá, a megemelkedett karbamidszint szájnyálkahártya-fekélyek kialakulásához is vezethet, amelyeket az állatorvos a vizsgálatok során felfedezhet.

A "halálos lehelet" fertőzésre utal, amely vagy az ínyben van jelen valamilyen fogbetegség miatt, vagy a testen lévő fertőzött bőrredőkben, hot spotokban, amelyet az állat nyalogat. Nem érdemes kertelni, ez tulajdonképpen rothadó szövet szaga és a baktériumoké, amelyek lebontják azt. Azt persze mondanunk sem kell, hogy ebben az esetben is elengedhetetlen, hogy lássa állatorvos a macskát.

A kellemetlen halas szag forrása gyakran a végbélmirigyekben keresendő, amelyekre kedvenceink gyakrabban nyalnak rá, ha az irritált, viszket vagy esetleg elzáródott. Bár elméletileg a macskáknál is előfordulhat hasonló probléma, ez sokkal ritkábban tapasztalható, mint a kutyák esetében.

A végbélmirigyek olyan olajos váladékkal teli illatmirigyek, amelyek a macskák egyedi "névjegyét" képezik. Az anális mirigyek természetüknél fogva erős szagú váladékot termelnek, amely általában ürül, amikor a macska a nagydolgát végzi. Amennyiben ez valamilyen okból elmarad, a mirigyek könnyen eltömődhetnek, ami irritációt és fájdalmat okozhat a cicának. Ha észreveszed, hogy a macskád húzza a fenekét a földön, vagy gyakran nyalogatja a hátsóját, és a leheletén halszagot érzel, érdemes mielőbb állatorvoshoz fordulni. Ez az állapot nemcsak kellemetlen, hanem komolyabb problémákra is utalhat. A halas szag emellett fogászati vagy szájüregi problémákra is figyelmeztethet, amelyek macskáknál sajnos gyakrabban előfordulnak, mint a bűzmirigyekkel kapcsolatos gondok.

Általánosan rossz, kellemetlen szagú lehelet jelezhet továbbá májbetegséget, mérgezést, orális tumort vagy valamilyen étrendi hiányosságot. De az is előfordulhat, hogy a cica éppen csak valamilyen nagyon rossz szagú dolgot evett meg vagy valami a fogai közé szorult. Mindenképpen utána kell járni, mi okozza a szagot, ugyanis az állat jólléte, hosszú távon pedig az élete múlhat rajta!

Related posts