A Kasszandrai jóslat valóra vált, ezzel megmentve Európa önjelölt vezetőjét a politikai bukástól.

Emmanuel Macron elnöki mandátuma új irányt vett, miután Franciaország politikai válságokkal és a népszerűsége csökkenésével nézett szembe. A francia vezetés célja, hogy az országot Európa egyik meghatározó hatalmává pozicionálja. Macron a Donald Trump második elnöksége alatt tapasztalt zűrzavarra és az euroatlantizmus válságára reagálva igyekezett erőt mutatni, és még azokat az európai vezetőket is maga mellé állította, akik korábban kétségbe vonták az európai stratégia jövőjét. Azonban a kérdés továbbra is nyitott: meddig tart ki Macron politikai dinamizmusa? Lehetséges, hogy 2027 után akár az Európai Unió valamelyik kulcsfontosságú pozíciójában találja magát, ezzel biztosítva helyét a kontinens politikai térképén.

Néhány hét alatt a pokolból a mennybe került Emmanuel Macron francia elnök. Decemberben már a francia lakosság 70 százaléka a pokolba kívánta, támogatottsági indexe történelmi mélységbe került, március eleje óta második virágzását éli köszönhetően a Donald Trump második elnökségét jellemző politikai káosz és "az euroatlantizmus kivéreztetése" miatt.

Jó időben vállalt vezető szerepet Európában, határozottan kiállt Ukrajna mellett, amikor Washington hátat fordított Kijevnek Volodimir Zelenszkij elnök botrányos Fehér Házi látogatása után. A legnagyobb megerősítést azonban az jelentette számára, amikor Trump nyilvánosan is megerősítette, hogy...

Európát magára hagyná, gyakorlatilag leblokkolva a NATO-t, mintha egy kómába esett volna.

Pedig decemberben még a pokolba kívánták az elnököt, amikor mindössze egy hónap alatt megbukott Michel Barnier miniszterelnök kormánya. Macron egy tévébeszédet intézett a francia néphez, de a közvélemény-kutatások alapján a franciák 50-55 százaléka tartotta volna helyes lépésnek, ha lemond.

Lejtmenete akkor indult be, amikor egyik legellentmondásosabb döntéseként előrehozott parlamenti választásokat írt ki, amely nem hozott egyértelmű többséget.

Ez a lépés Franciaországot politikai válságba taszította, ahol a szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok diadalmas győzelmeket ünnepeltek, ám az államfő mégis centrista kormány megalakítására törekedett.

A politikai instabilitás jelentős hatásokat gyakorolt, mivel Franciaország hitelminősítése mindhárom jelentős hitelminősítő által csökkentésre került. Eközben a 10 éves államkötvény-hozamok olyan szintre emelkedtek, amely már a görög helyzetet idézi, míg a CAC 40 index a legfrissebb orosz-ukrán konfliktus nyomán tapasztalt legnagyobb visszaesését élte meg.

Macron döntése, hogy előrehozott választásokat tartsanak az európai parlamenti centrista kudarcot követően, széleskörű kritikákat váltott ki a politikai spektrum minden részéről. Az ellenzéki vezetők egyértelműen kifejezték, hogy szerintük ez csupán egy kétségbeesett lépés volt a hatalom megszilárdítása érdekében, amely tovább fokozza a politikai megosztottságot az országban. Különösen a szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok látták a helyzetben az esélyt, hogy erősítsék pozícióikat, és hangos ellenállással reagáltak Macron intézkedéseire.

A januárban megalakult új kormány François Bayrou vezetésével ugyan túlélte a legnagyobb kihívást: sikerült átvernie a baloldal támogatásával a 2025-ös költségvetést, de az elnök megítélése érdemben ettől sem javult. A pozitív fordulatot csak Donald Trump elnökségének első néhány hete hozta meg.

Az új amerikai kormány visszás döntései - például a vámokkal való fenyegetőzéssel az Európai Unió ellen, valamint a NATO-kötelezettségekből való kihátrálására - Macron már proaktívan reagált. Ahogy elnöksége kezdete óta mindig, úgy most is határozottan képviselte az álláspontot, hogy Európának a saját lábára kell állnia, gondoskodnia kell saját biztonságáról és szuverenitásáról, ezért akár a francia atomernyőt is kész kiterjeszteni.

Válaszul a változó geopolitikai fenyegetésekre Macron ígéretet tett további védelmi beruházásokra adóemelés nélkül. Ezt a döntést vegyesen fogadták eleinte, de a Trump-Zelenszkij találkozó után a franciák kétharmada (67 százaléka) támogatja a L'Express felmérései szerint.

Franciaország gazdasági helyzete jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: a költségvetési hiány 2024-re várhatóan a GDP 6,1%-át fogja kitenni. Az államadósság ugyanakkor csökkent, és most a GDP 112%-át jelenti, ami a korábbi 120%-os csúcsról való visszaesés. A politikai instabilitás tovább bonyolítja a kormány helyzetét, megnehezítve a szükséges fiskális konszolidációt. A radikális bal- és jobboldali parlamenti pártok is bírálják a két évvel ezelőtti nyugdíjkorhatár-emelést, ami még inkább megnehezíti a helyzetet. Ennek következtében Franciaország valószínűleg nem rendelkezik elegendő forrással a szükséges haderőfejlesztések finanszírozásához.

A belpolitikai felfordulás ellenére Macron eltökélten igyekezett Franciaországot a nemzetközi diplomácia középpontjába állítani. Február végén, washingtoni látogatása során, élő egyenes adásban védelmébe vette Ukrajnát, miközben Trump mellett foglalt állást. Ráadásul az elnöknek az uniós támogatások és segélyek összegéről tett téves megjegyzését is helyre tette. Ezzel a megnyilvánulásával nemcsak globálisan, hanem a francia nyelvű közösségi médiában is gyorsan virálissá vált.

Macron elsőként, a korábbi megnyilatkozásai alapján, hitelesen vállalta fel az EU fegyverkezésének védelmét, ezzel egy új irányt mutatva a közösség számára.

Az ellenzék kritikával illette Macron nemzetközi ügyekre helyezett fókuszát, hangsúlyozva, hogy először a Franciaországot foglalkoztató belpolitikai kihívásokkal kellene foglalkoznia. Szerintük az európai vezető szerepre irányuló ambíciói téves útra vezethetik, és fontosabb, hogy a hazai politikai és gazdasági stabilitást biztosítsa, mielőtt a globális színtéren keresne megoldásokat.

Csütörtök este, Donald Trump tévébeszéde előtt, amelyben bejelentette az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok és hírszerzési adatok leállítását, Emmanuel Macron szavai Franciaország szerepéről a világban különös figyelmet keltettek. Az elnök kijelentette, hogy Franciaország, ahol csak tudja, pótolja az Egyesült Államok támogatását, ami számos politikai szereplő, sőt, még az ellenzék széles spektrumának is pozitív visszhangot váltott ki. Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés vezetője, a beszéd után úgy fogalmazott: "Végre elérkezett az idő, hogy elismerjük, a világ a hatalom világává vált. Franciaország és Európa jövője nem létezhet függetlenség, növekedés és ambíció nélkül." Ezzel szemben Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldal képviselője, bár elismerte, hogy a francia nukleáris ernyő európai kiterjesztése indokolt, kritikával illette az elnököt. Szerinte Macron a feszültségeket kihasználva próbálja újabb megszorító reformokat rákényszeríteni a franciákra, anélkül hogy érdemi előrelépést hozna.

Macron nagy szerencséje politikai karrierje szempontjából, hogy az amerikai elnök rúgta fel a megszokott világrendet.

Franciaország USA iránti bizalmatlanságának mély történelmi gyökerei vannak, amelyek 1956-ban, a Szuezi válság idején kezdődtek. Ebben a válságban az amerikai elnök, Dwight Eisenhower kényszerítette Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy álljanak el egy katonai beavatkozástól, amelynek célja az volt, hogy visszaszerezzék az irányítást a Szuezi-csatorna felett Egyiptomtól. Ez az esemény megalázónak és árulásnak érződött, és elindította Franciaország stratégiai autonómia iránti törekvését, ami az ország atomprogramjában csúcsosodott ki.

A "stratégiai autonómia" eszménye azóta is a francia politika alapköve, amely különböző politikai irányzatokon átívelve egyfajta összetartó erőként működik. E mögött az a széles körben elterjedt nézet is áll, hogy az átlagemberek gyakran lenézik az amerikaiakat, ami tovább fokozza a koncepció iránti elköteleződést.

Macron eltökéltsége, hogy Európának önállóan kell megvédenie érdekeit, nem mindig nyert osztatlan elismerést, még saját hazájában sem. Kritikusai azt róják fel neki, hogy arroganciát tanúsít, és hogy szégyentelenül a francia ipari érdekek előmozdítására használja az európai védelmet, különösen annak tükrében, hogy Franciaország a világ második legnagyobb fegyverexportőrévé vált.

Azonban Trump Fehér Házba való visszatérése és közvetlen tárgyalásai Oroszországgal igazolták Franciaország régóta hangoztatott figyelmeztetéseit az amerikai dominancia kockázatairól.

Ezt még a nagy rivális Németország is kénytelen volt elismerni, ami a második világháború óta erősen befolyásolja a francia közvéleményt.

Miután Macron mellett állva az új német kancellár, Friedrich Merz, "függetlenséget" ígért Trump Amerikájától, Európa egy újabb lépéssel közelebb került az egységes védelmi rendszer megvalósításához. Merz javaslata, miszerint nukleáris együttműködést alakítanának ki Franciaországgal és az Egyesült Királysággal, meglepő irányváltást képvisel Németország hagyományosan pro-amerikai politikájához képest.

Azután, hogy az Európai Bizottság uniós forrásokat, nem a francia költségvetést terhelő közös EU-s adósságfelvételt javasol, Macronnak a költségvetési vitákat is megspórolhatja, ami a francia politikai elemzők új lendületet adhat a centristáknak is. Főként úgy, hogy érdemi vita nélkül a csütörtöki rendkívüli uniós csúcson megállapodtak a tagállamok, hogy mintegy 800 milliárd eurónyi forrást irányítanak az EU-s fegyverkezésbe.

Ráadásul a védelmi beszerzések esetében egyre nagyobb a támogatottsága a francia államfő régi követelésének: Európa európai fegyvereket vásároljon, ne támaszkodjon az Egyesült Államokra a beszerzések terén sem. Bár Macron ezzel is hazabeszél a francia hadiipari megrendelések növekedését várva,

Azonban a Trump által javasolt vámok következtében valószínű, hogy gazdasági szempontból ez a megoldás lesz a legelőnyösebb Európa számára.

Az utóbbi két hét Macron számára váratlan lehetőséget kínál arra, hogy megújítsa politikai imázsát, azonban a fehér házi politika gyors és kiszámíthatatlan változásai miatt nem biztos, hogy ez a helyzet tartós marad. Könnyen előfordulhat, hogy a gazdasági kihívások és a globális hatások következtében felerősödött népszerűsége hamarosan ismét eltűnik. Ugyanakkor ez az időszak lehetőséget adhat számára, hogy újraértékelje pozícióját, és akár az Európai Unió valamelyik vezető szerepét célozza meg, hiszen 2027-ben lejár elnöki mandátuma.