Kiderült, hogy az üveg nem nyújt védelmet a mikroműanyagokkal szemben, sőt, még fokozza is a problémát.

Napjaink egyik talán legriasztóbb egészségügyi kockázati tényezőjét a láthatatlan mikroműanyagok jelentik. Jelenlétükről nem is túl régóta tudunk, és egyelőre csak kevés vizsgálati eredmény látott napvilágot arról, mit okozhatnak ezek az anyagok, mellyel már szó szerint a tökünk is tele van.
A mikroműanyagokkal szembeni védekezés igencsak kihívásokkal teli, hiszen még a csapvíz is rejthet magában ilyen részecskéket. Ennek ellenére léteznek módszerek a csökkentésükre. Például, érdemes elkerülni a műanyag palackos italokat, és lehetőség szerint üvegcsomagolású termékeket választani. Ez nemcsak a környezetnek tesz jót, hanem egészségünkre is kedvező hatással lehet.
Minderről azonban azért írunk múlt időben, ugyanis a NÉBIH francia megfelelője bejelentette, hogy több, általuk vizsgált termék esetében az üveges változat mikroműanyag-tartalma meghaladta a palackos verzió számait. Számokat is közöltek: az üveges italokban literenként átlagosan 100 mikroműanyag-darabka lebegett, 5-50-szer meghaladva a műanyagpalackos vagy a fémdobozos kiszereléseknél tapasztaltakat.
"Az ellenkező eredményre számítottunk" - summázta Iseline Chaib, a kutatást vezető PhD-hallgató a számukra is meglepő adatokat. Hozzátette, a dolog egyik magyarázata a kupak sérülékenysége lehet, mely külső ütés hatására masszívan szórhatja magából a belső műanyagborításról a mikroműanyagot az italba.
A vizsgálaton a legjobban egyébként a vizek szerepeltek, ezeknél még az üveges verzióban is csak 4,5 részecske volt a literenkénti átlag. Relatíve műanyagmentesnek bizonyultak még a borok is, de az üdítőkben, a limonádékban már jóval magasabbak voltak a számok. A legrosszabbul a sörök teljesítettek a vizsgálatokon.