**A Kóborló Lovag és Dulcinea Apokalipszisének Találkozása** A nap már alacsonyan járt az égbolton, mikor a kóborló lovag, akit csak a szél fújt hírül, megérkezett a romba dőlt város szélén. Fáradt lova horkantott, mintha megérezte volna a közelgő vihar

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájába (E-MIL) nemrégiben csatlakozott Kemény István, a József Attila-díjas író és költő, aki a 2024-es Lovag Dulcinea című verseskötetét mutatta be a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bulgakov Kávéház teraszán, Ferencz-Nagy Zoltán költő irányításával, izgalmas beszélgetés bontakozott ki, amely során Kemény István a Don Quijote-ot körülvevő traumákról, a demencia társadalmi hatásairól, és arról mesélt, miként kerülnek pihenőhelyek a költészet világába.

Kemény István a kötetéről szólva egy izgalmas megközelítést osztott meg: a mű egyfajta fordított Don Quijote. A híres Cervantes regényében Dulcinea az a karakter, aki sosem lép színre, csupán említést nyer. Ezzel szemben az ő kötetében a világszerte ismert lovag csupán utalások szintjén jelenik meg, de soha nem teszi tiszteletét a történetben. De vajon miért választotta a költő éppen a legismertebb lovag kalandjait alapul? Kemény István gyermekkori emlékeit idézte fel, amikor először találkozott a Don Quijote történetével. Körülbelül öt éves volt, amikor a tökéletes lovag, aki mindig fehérben pompázott, és akinek lova is hófehér volt, megragadta a képzeletét. Ekkor a másik sorozat, amely Don Quijote-t mutatta be, csalódást okozott számára. A zörgőcsontú lovon ülő, állandóan bajba kerülő figura gyermekkorában szörnyű élménynek tűnt számára. Az idő múlásával, mikor már felnőttként olvasta a regényt, előbb egy rövidített változat, majd a teljes mű formájában, észrevette a történetek közötti összefüggéseket. A 20. század végével, majd a 21. század elejével változások kezdődtek, amelyek újraértelmezték a modern optimizmus fogalmát. Az emberek úgy érezték, hogy a technológiai fejlődés és a modernitás ígérete mellett valami elveszett, és mintha a középkorba tértek volna vissza. Kemény István ezért fogalmazta meg a gondolatát: Don Quijote négyszáz évvel ezelőtt a zörgőcsontú lován belovagolt a racionális újkorba, és most, négyszáz évvel később, az emberek újra kirohannak onnan, hogy a középkor világában találják magukat. Ez a paradoxon képezte az alapötletét a kötetének.