Lily-Rose Depp még a kritikák árnyékában is meleg szívvel tekint Az idolra.
Lily-Rose Depp több mint egy évvel Az idol elkaszálása után a Vanity Fair csütörtöki interjújában kelt a megosztó sorozat védelmére, amelyet állítása szerint a negatív vélemények ellenére is őszintén imád.
"Amikor csinálsz valamit, reméled, hogy az emberek is szeretni fogják, rezonál majd velük. De mindig is tudtuk, hogy lesznek néhányan, akiknek nem fog tetszeni, néhány embernek túl sok lesz majd. De én továbbra is kiállok mellette. Hoztunk egy döntést, és annak megfelelően cselekedtünk" - mondta az interjúban.
Az HBO saját gyártású sorozatában Lily-Rose Depp egy feltörekvő popsztárt játszik, aki toxikus kapcsolatba kerül egy Abel Tesfaye (The Weekend) által alakított klubtulajdonossal. A zenész az Eufória című sorozatáról ismert Sam Levinsonnal együtt jegyezte a produkciót.
A 25 éves színésznő szerint teljesen rendben van, hogy Az idol nem jön be mindenkinek, ő viszont karrierje egyik meghatározó állomásaként tekint vissza a forgatás idejére, és szinte családtagként tekint Sam Levisonra és feleségére, Ashley-re, aki a sorozat egyik producere volt. Sőt, alig várja, hogy újra együtt dolgozzon velük.
Nagyon sokat tanultam magamról, és szakmailag is sokat fejlődtem. Megtanultam táncolni, énekelni, mindent, amit korábban sosem csináltam. A fejlődés időszaka volt ez (a forgatás) számomra. Visszatekintve csak szeretettel tudok rá gondolni, és nagyon büszke vagyok arra, ami lett belőle.
A 2023 augusztusi leállításra ítélt sorozatot számos kritika érte, köszönhetően a zavaros történetvezetésnek, a túlzott explicit szexjeleneteknek és a meztelenség gyakori használatának. A Guardian például úgy fogalmazott, hogy a sorozat minden idők egyik legrosszabb produkciója, és - finoman szólva - mi sem voltunk elragadtatva a látottaktól:
Depp arról is beszélt, hogy a kritikákat sosem vette magára, már csak azért sem, mert szeret olyan dolgokba belevágni, amikre nem mindenki lenne hajlandó. Elmondása szerint szívét-lelkét beleadta a munkába, viszont a vágók munkájára vagy a nézők reakcióira már nem tud hatással lenni.
A negatív kritikák ellenére is szívesen bújt volna még egy évad erejéig az általa életre keltett énekesnő, Jocelyn bőrébe. "Ő az a nő, aki mindig is lenni akartam gyerekként, öt éves korom óta. [...] Megtestesíti azt a végzet asszonyának ideálját, amivé kiskoromban vágytam válni, ezért még inkább szerettem volna mélyebben beleásni magam a karaktere rejtelmeibe" - osztotta meg gondolatait.
Lily-Rose Depp már a 2023-as cannes-i filmfesztiválon is határozottan kiállt a sorozat mellett, amikor a szexuális túlfűtöttséggel kapcsolatos kritikák merültek fel. Kifejtette, hogy az általa megformált énekesnő meztelensége nem csupán fizikai állapotot jelképez, hanem a karakter mélyebb, lelki lemeztelenedését is tükrözi.