A családját tragikus körülmények között elveszítve, ő maradt az egyetlen túlélő, aki végigélte a szörnyűségeket.

A Gabo Kiadócsoport legújabb megjelenése, az Éjszaka trilógia, Elie Wiesel életének három sorsfordító pillanatát tárja elénk. A Nobel-békedíjas író munkája most először érhető el magyar nyelven a teljes trilógiával, amelyben fellelhetjük az eddig kiadatlan A nappal című kötetet is. Az Éjszaka című rész a náci koncentrációs táborok mindennapjaiba nyújt bepillantást, bemutatva a túlélésért folytatott harc drámai és megrendítő történetét.

A Rumbach zsinagógában megrendezett könyvbemutatón először Elie Wiesel életébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők. Földes Tamás, a Gabó Kiadócsoport vezetője felidézte, hogy az ortodox zsidó családban, az erdélyi Máramarosszigeten született Elie Wieselt - apjával, anyjával és húgával együtt - 1944-ben deportálták Auschwitzba. Anyanyelve a jiddis volt, de magyar nyelvű közegben nőtt fel, így mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélte. 1944-ben az egész várost deportálták.

Egy ideig még apjával osztotta meg mindennapjait, ám 1945 januárjában a sors kegyetlenül elragadta őt. A családból csupán ő maradt életben, aki szembesült a borzalmakkal. Mindössze tizenhét esztendős volt, amikor végre kiszabadult a sötétségből.

Ezután egy franciaországi árvaházba került, ahol elsajátította a francia nyelvet – annyira, hogy tanulmányait a neves Sorbonne Egyetemen folytathatta, és regényeit is francia nyelven írta. Közben újságíróként tevékenykedett, de úgy érezte, hogy a zsidó identitás megőrzése könnyebb az Egyesült Államokban. Ennek érdekében angolul is megtanult, majd Amerikába költözött, ahol a Bostoni Egyetemen vállalt oktatói pozíciót. Földes Tamás véleménye szerint bár nem feltétlenül az Éjszaka az első holokausztregény, mégis ez a mű vált a holokausztirodalom egyik alapvető alkotásává.

Ez a mű talán a holokausztregények egyik legmeghatározóbb darabja, amely kiemelkedő jelentőséggel bír.

Wiesel később emberi jogi aktivistaként is ismertté vált, rendszeresen felszólalt nemzetközi fórumokon, tevékenységéért Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Az Éjszaka trilógia első kötetében Elie Wiesel személyes élményeit osztja meg velünk, miközben a második és harmadik rész – noha tartalmaz önéletrajzi vonatkozásokat – főként fikciós elemekkel gazdagodik. A Hajnal című mű a háború után Palesztinába érkező zsidók küzdelmét tárja elénk, akik az önálló állam megteremtéséért harcolnak. A történet középpontjában egy súlyos erkölcsi kérdés áll: vajon joguk van-e a szabadságért küzdőknek a "szemet szemért" elvét alkalmazni? A trilógia záró része, A nappal, a koncentrációs táborok borzalmait túlélők sorsát vizsgálja, rávilágítva a veszteségek feldolgozásának nehézségeire és a továbblépés lehetetlenségére.

A könyvbemutatón Szegvári Katalin újságíró beszélgetett Radnóti Zoltánnal, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége főrabbijával és Kiss Henriett-tel, a Rumbach zsinagóga igazgatójával. Nem a trilógia irodalmi elemzése volt a cél, sokkal inkább az a kérdés foglalkoztatta őket:

Radnóti szavaival élve, létezik egy közhelyes, ámde rendkívül lényeges kérdés: hol is található az ember? Az ember saját magának a megóvására hivatott, hiszen a világ, amely körülveszi, ajándékba adatott. Rajta áll, hogy ezt az örökséget rombolja, vagy éppen ellenkezőleg, építse és gazdagítsa. „Milyen feladatot kaptunk? Miért létezünk?” – tette hozzá, ezzel a zsidó törvényhagyomány mély, örök dilemmáira utalva.

Elie Wiesel egyik legmeghatározóbb üzenete az, hogy ha nem merjük megosztani a valóságot, akkor örökre egy csalódott, tizenöt éves fiú nézőpontjában rekedünk. Fontos hangsúlyozni, hogy a világ nem csupán a gyilkosságok és a szenvedés színtere – hanem az élet, a remény és a szeretet is.

Ehhez kapcsolódóan Kiss Henriett a következőképpen fejtette ki gondolatait:

Wiesel véleménye szerint elengedhetetlen, hogy szavakat adjunk az elmondhatatlan élményeknek. Fel kell ismernünk, hogy a világ alapvetően nem változott, ám nekünk, egyéni felelősségünk, hogy felfedjük az emberség különböző arcvonásait – még akkor is, ha ez sokszor rendkívül fájdalmas szembenézést igényel.

A beszélgetés során felmerült, hogy a holokausztot túlélők első és második generációja a hallgatás súlya alatt élt, míg a harmadik generáció már bátran kérdez – és olyan mélyen érintő kérdéseket fogalmaz meg, mint: Hogyan történhetett mindez? Miért nem emelték fel a hangjukat? Miért nem álltak ellen az elnyomásnak?

Szegvári Katalin tömören, spoilermentesen igyekezett összefoglalni az Éjszaka című művet: a történet középpontjában egy New Yorkban élő főszereplő áll, aki egy autóbaleset következtében kórházba kerül. Itt egyszerre vágyik a gyógyulásra, de ugyanakkor el is zárkózik tőle. A regény arra fókuszál, hogyan lehet együtt élni az önváddal, amikor a boldogság pillanatai keverednek a tragédiával, hiszen a családja tragikus sorsa mindvégig ott lebeg a háttérben. Radnóti Zoltán erre úgy reagált:

A szenvedés önmagában nem emel fel - csupán akkor nyer értelmet, ha te magad találod meg benne a célt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége főrabbija hozzátette: sok harcunk van, de arra kell törekednünk, hogy ezekből úgy jöjjünk ki, legyen jövőképünk, álmunk, reményünk. Kiss Henriett szerint az állandó visszarántások értetik meg az olvasóval, mi tartotta vissza a túlélőket attól, hogy egyszerűen csak azt mondják: jó, hogy élek, túléltem.

"Csak az a baj, hogy életre vagyunk ítélve - és ez lesz a könyv végének is a legnagyobb dilemmája - fogalmazott Kiss Henriett. - Mindaz, amit Elie Wiesel átél(t), hogyan ad valódi értelmet az életnek. Felvetődik a kérdés: mi az élet igazi értéke?"