"Mi voltunk Bükkalján a kovász" - Hogyan alakultak át a barlanglakások művészeti és meseterápiás központtá? A Bükkalján található varázslatos barlanglakások régen otthonául szolgáltak az embereknek, ma pedig a kreativitás és a gyógyulás szentélyévé vált

"A célom egy olyan környezet megteremtése, ahol valóban otthonosan érzem magam" - foglalja össze Balázs Péter a motivációját. "Az egyetemi éveim alatt mestereim nyári művésztelepekre vittek el, ahol számos, a világ különböző pontjairól érkező képzőművésszel találkozhattam. Ebből az élményből merítve vágytam arra, hogy hasonló művészi közösséget alakítsak ki a falumban. Kezdetben a keramikusokat hívtam meg Noszvajra, de végül a szobrászok voltak azok, akikkel közösen megalapítottuk a Farkaskő Művésztelep Egyesületet 1997-ben."

Otthonunk valóságos találkozóhelyévé vált, ahol néhány barátunk az esküvőnket követően két hónapon át élvezte a vendégszeretetünket.

Miközben Vandával lépkedtünk, egyre több ember csatlakozott hozzánk, mintha csak egy közös történet szövedékébe léptek volna be: a szimpóziumok izgalmas vitáiba, a barlanglakások művészi megmunkálásába és a meseterápiás képzések varázsába" - meséli Péter, és Vanda is lelkesen bekapcsolódik a beszélgetésbe.

A szakmaiság szempontjából lényeges, hogy közösen főzzünk és beszélgessünk. Ahelyett, hogy egy zárt teremben nyolc órát töltenénk el, a szabad, kötetlen diskurzusok révén kapcsolódunk egymáshoz, ötleteket cserélünk és inspirációt nyerünk. A művész házaspár között kölcsönös nyitottság van az elképzelések iránt; ahogy Vanda mondja, jól ismerik egymás programjait, szinte bejáratosak egymás kreatív világába. Bár nem mélyedek el Péter művészeti projektjeiben, mindig izgatottan figyelem őket. A vacsoraasztal mellett mindenről diskurálunk, és sosem unalmas a másik gondolatait hallgatni.

Az egri egyetem vizuális művészeti tanszéke 2010-ben egyedülálló kezdeményezésként vezette be a természetművészet oktatását a felsőoktatás keretein belül. Balázs Péter, a Farkaskő Egyesület alapító tagja, a barlanglakásokat választotta gyakorlóterepként, ahol a természetművész hallgatók rendszeresen dolgoznak. Nyáron pedig a határokon túlról, például Nyugat-Európából és a Távol-Keletről érkező művészek is csatlakoznak a programhoz, gazdagítva ezzel a közösségi élményt és a kreatív párbeszédet.

"Ha valami fontos számodra, utánamégy és építgeted - Péter szavaival így született meg a kezdeményezés, amelynek Erőss István volt az egyik mozgatórugója. - Nekünk ez az életformánk. A közösségi lét, amely élhetővé teszi a világot, mindig megvolt körülöttünk, és ebben komfortosan érezzük magunkat.

A természetművészet – a hagyományos művészetekkel ellentétben – nem a múltnak szenteli magát, hanem a jelen pillanat varázsát kívánja megragadni. Az alkotó saját kérdéseivel formálja az anyagokat, így teremtve meg egyedi és különleges kapcsolatot a természet és az ember között.

Engem az emberi szem megtévesztése érdekel, ezzel önmagam helyzetére kérdezek rá. Erőss Pista a kulturális identitás kérdéskörét feszegeti. Mindenkinek megvan a saját érzékenysége és eszközkészlete - vallja a természetművész. - A legutóbbi kiállítási anyagomban hordódongákat használtam, mert benne van a bor hagyománya, és ha összerakom őket, sejtszerű elemekké szervezhetem, amelyekből szabadon lehet építkezni. Ugyanezt játszom el a tűzzel is. Ha tűzzel rajzolok valamit a térben, az megváltoztatja a hely üzenetét, hangoltságát" - avat be a művész alkotói gondolkodásába.

Dr. habil. Balázs Péter a teremtésvédelemről szóló pápai megnyilatkozásokat olvasva úgy érzi, hogy az egyháznak fontos küldetése az elvesztett harmónia újrateremtése, amelyet úgy valósíthatunk meg, ha közeledünk a természethez. "A teremtett világban Isten lenyomatát látjuk, és a szemlélődésben közelebb kerülhetünk hozzá. Egyre inkább ki vagyunk hegyezve arra, hogy hogyan viszonyuljunk az élő környezethez. Ugyanakkor a Föld népességének a fele hamarosan városlakó lesz, és az is kérdés, hogy egy virtuális világ által meghatározott mozgástérben lesz-e szerepe a természetnek."

Noszvaj délkeleti peremén, a vulkanikus eredetű riolittufába az évszázadok folyamán lakóüregeket, pincéket vájt a helyi lakosság. A barlanglakásokban életvitelszerűen 1930-ban még hetven család élt. A több száz négyzetméternyi tér Balázs Péter és Horváth Ottó szobrászokat szólította meg. Válaszként új életre keltették a Pocemnek is nevezett föld alatti területet. "A szobrászokkal összefogtunk, és sorra megvásároltuk a barlanglakásokat, hogy megfaragjuk a hegyet, mert kicsibe nem érdemes belefogni - nevet Péter a vakmerőnek tűnő ötletükön. - Mi voltunk Bükkalján a kovász, akik nem gazdasági célú funkciót szántak az egykori nyomortelepnek. Kitakarítottuk, betemetett udvarokat tártunk fel, oromfalakat építettünk, és belső tereket faragtunk. Elsősorban Horváth Ottó életműve a Pocem, amely a Farkaskő Művésztelep központja lett."

A művésztelep vibráló világában különféle kézműves és meseterápiás foglalkozások, szimpozionok, fesztiválok és táborok kelnek életre. Itt a természetművészet iránt elkötelezett egyetemi hallgatók kreatív energiájukat csatornázzák, miközben a természet szépsége inspirálja őket.

Néhány évvel ezelőtt a filmipar figyelme is ráirányult, hiszen a hófödte tájban többek között az amerikai sci-fi sorozat, a Dűne: Prófécia egy jelenetét rögzítették, amely a környezeti átalakítás révén igazi filmes kulisszává változott.

A falu számára ez a hatalmas stáb ideiglenes jelenléte lehetőséget teremtett, hiszen sok helybéli munkát kapott. Vanda, a felfordulás ellenére, a helyzet pozitív aspektusait is észreveszi: "Ezáltal mi is hozzájárulhattunk a közönség élményeihez." A legjobban a Brazilok forgatása nyerte el a tetszését, hiszen az igazán a település történetéhez kötődik. A film egy cigány fiúról szól, aki a családjával egy barlanglakásban él.

Tátrai Vanda a mesék varázslatos birodalmában találta meg igazi otthonát, és ezt a csodálatos világot mások számára is megnyitotta. Felfedezőutak során mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy hőssé váljon, legyőzze belső félelmeit, vagy felfedezze saját rejtett tehetségeit. Azok számára, akik nem tudják bejárni ezeket az utakat – mint például a hospice-osztályon fekvő betegek –, Vanda házhoz viszi a lélekgyógyító meséket, ezzel segítve őket a gyógyulás és a remény keresésében.

Az első lányommal való kapcsolatunk során rendkívül mély és mesés élményekkel gazdagodtam, és felfedeztem, mennyire varázslatos hatással vannak ránk a mesék. Ekkor kezdtem el kutatni a mesék forrásait - meséli Vanda, emlékezve a kezdetekre. - Rábukkantam Boldizsár Ildikó mesekutatóra, és elhatároztam, hogy tanítványa leszek. A mesék évszázadok, sőt évezredek bölcsességét hordozzák magukban, folyamatosan formálódnak és gazdagodnak az idő múlásával. A mesék színessége és gazdag szimbólumrendszere lenyűgöz; ugyanaz a mese egy óvodás számára más jelentést hordoz, mint egy idős ember számára, aki a végső útra készül, és mindig csak annyit tud befogadni és feldolgozni, amennyire éppen képes. Olyan ez, mint egy kincsesláda, ahol mindenki más kincsekre bukkan. Vanda a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület keretein belül mesemondóként önkénteskedik a Korányi intézet hospice-osztályán, ahol a mesék varázsa segít az embereknek a nehéz pillanatokban is.

A noszvaji házaspár kreatív módon ötvözte a meseterápiás megközelítést a természetművészettel, és ennek eredményeként komplex programokat állítottak össze, először gyermekek, majd felnőttek számára. "Jelenleg a vállalati szektorban szeretnénk kipróbálni a programunkat. Az új projektünk célja, hogy megtudjuk, az ökológiai gondolkodásváltás beépíthető-e a munkahelyi környezetbe. Arra szeretnénk ösztönözni a résztvevőket, hogy a természethez való kapcsolódás révén erősebben együttműködjenek közösségként, és újra felfedezzék a természet iránti tiszteletet" - osztja meg Vanda az elképzeléseiket.

Ő volt az, aki életre keltette a Meseút tanösvényeit, és megvalósította a világ első meseútját a családok örömére Noszvajon. E különleges helyszín nemcsak a gyerekek, hanem a szerelmespárok számára is kínál egy felnőtt verziót, amely új dimenziót ad a közös élményekhez.

Lillafüreden, a festői Mária-úton kanyarog a Hétmérföldes Meseút, ahol a fantázia határtalanságába léphetünk be. Győr közelében, az Ásványráró varázslatos Aranyalma Mesekertje ősi rábaközi tündérlegendák kincsestárát tárja elénk. Ráckevén pedig János vitéz kalandjain keresztül ismerhetjük meg a híres Horváth Nepomuki Jánost, aki megeleveníti a mesék világát. A meseút most már egyre inkább hálózattá fejlődik, és hamarosan elindulnak a vándor meseutak, amelyek az iskolákba és más közösségi helyszínekre is eljuthatnak, hogy még több gyermek és felnőtt tapasztalhassa meg a mesék varázsát.

Beszélgetésünk során Vanda egy cigány lánnyal csevegett, akit már régóta vár egy személyes találkozóra.

"Mindig is fontosnak tartottuk, hogy legyenek karitatív programjaink. Jelenleg tíz árva, illetve mélyszegénységben élő ösztöndíjas gyereket mentorálunk. A mesés munkáim egyik helyszíne a SZOMARO (Szomolyai Magyar Roma Egyesület) székháza és a szomolyai iskola, ahol nehéz sorsú gyerekeknek mesélek. Közöttük vannak olyanok, akiket kiemelten ügyesnek találunk. Nagyon kevés lehetőségük nyílik arra, hogy eljussanak programokra, ezért időnként cukrászdába, étterembe hívom őket, és ismerkedünk a helyekkel, egymással."

A művész házaspár Kecskés Karina színésznővel tíz éven át járt a gyimesi Muhospatakára csángó gyerekeket táboroztatni. A tavalyi év a financiális háttér hiánya miatt kimaradt, de szeretnék segítőnek kiképezni azokat a tehetséges - zenész, táncos, tanár, hagyományőrző - fiatalokat, akik a táborral együtt nőttek fel. - "Hálásak vagyunk annak a helybéli jólelkű férfinak, aki a Muhos Pataki Népi Fürdő Panzióban évről évre kedvezményesen fogadott minket harmincöt-negyven gyerekkel. Segített összeterelni a csapatot, hiszen tudta, hol van a közelben árva, szegény vagy nehéz sorsú gyermek.

Ezek a fiatalok rendkívüli értékekkel és tehetségekkel rendelkeznek, néhányukat pályázati forrásokból ösztöndíjjal is segítjük. Ők lehetnek a jövő kulcsemberei, akik összetartják a közösségüket.

"A karitatív programok különösen fontosak számunkra, hiszen szívügyünknek tekintjük őket - zárja Vanda az élménybeszámolóját. – Olyan sok jót kaptunk a világtól, hogy szeretnénk a tőlünk telhetőt visszaadni."