"Minden szempontból fölényben voltunk" - így értékelte Kubatov a Fradi szombati vereségét.


Ahogyan arról a Mandineren is beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Puskás Akadémiától a labdarúgó NB I negyedik fordulójában, ezzel megszakítva a bajnoki veretlenségét a jelenlegi szezonban. Kubatov Gábor, a klub elnöke úgy látja, hogy a gyenge helyzetkihasználás volt a zöld-fehérek bukásának kulcsfontosságú tényezője a felcsútiakkal vívott összecsapáson.

- írta az FTC első embere a mérkőzést követően a hivatalos Facebook-oldalán, majd nem sokkal később egy videót is megosztott, amelyben elmondta: "Az a helyzet, hogy nem elég uralni a statisztikát, több passz, több labdabirtoklás, több kaput eltaláló lövés, be kell rúgni a helyzeteket! Azt hiszem, ezen múlt. Akkor is, azért is, hajrá, Fradi! Kedden találkozunk!" - tekintett előre Kubatov a jövő heti Bajnokok Ligája-selejtezőre, a Qarabag elleni playoffkörös párharc első meccsére.

A Puskás Akadémia nem először, sőt, nem is másodszor okoz meglepetést a Ferencváros számára. A két csapat legutóbbi nyolc összecsapásán a fővárosi gárda mindössze egy alkalommal tudta megverni ellenfelét.

Related posts