A közművesítési program új szabályozásokat kapott: lehetőség nyílik arra, hogy a szomszédos önkormányzatok is együttműködjenek a projekt keretében.

Módosult az Anghel Saligny közművesítési program, a szomszédos helyi önkormányzatok ezentúl közösen is megvalósíthatják a gázhálózati beruházásokat.
Cseke Attila, az RMDSZ fejlesztési és közigazgatási minisztere kedden bejelentette, hogy sikerült kialakítani a jogi kereteket a helyi önkormányzatok összefogásához, lehetővé téve számukra a közös gázszolgáltatási hálózat kiépítését. A fejlesztési minisztérium által biztosított finanszírozási háttér révén a települések együttesen, koordináltan és hatékonyabban valósíthatják meg projektjeiket. A miniszter hangsúlyozta, hogy ennek az együttműködésnek köszönhetően a gázvezetékek olcsóbban épülnek meg, így több család számára válik hozzáférhetővé ez az alapvető közszolgáltatás.
Cseke Attila bejelentette, hogy az Anghel Saligny közművesítési program feltételei miniszteri rendelettel megváltoztak. Az új rendelkezések alapján a szomszédos települések önkormányzatai, amelyek gázhálózati munkálatokhoz kaptak támogatást a szaktárcától, közösségi fejlesztési társulásokat (asociații de dezvoltare intercomunitară) alakíthatnak. Ezek a társulások közösen használhatják fel a rendelkezésre álló forrásokat a háztartások hálózatra való csatlakoztatására. "Ezáltal csökkenthetjük a beruházások költségeit, és több család számára tehetjük elérhetővé ezt az alapvető közszolgáltatást. A jelenlegi pénzügyi helyzetben ez az intézkedéscsomag különösen fontos" - nyilatkozta Cseke Attila a tájékoztatóban.
A tájékoztatás szerint az új intézkedések a beruházások nyomon követését is hatékonyabbá teszik, mivel a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő Országos Építési Felügyelőség nagyobb szerepet kap az ellenőrzésben.
A miniszteri rendelet, amely az intézkedéseket részletezi, a Hivatalos Közlönyben való publikálását követően lép hatályba.