"Nem abban bízom, hogy a jövő automatikusan kedvezőbb lesz, hanem abban, hogy mi magunk formálhatjuk azt."

Izgalmas újdonsággal gazdagodott a könyvpiac a Partvonal Kiadó jóvoltából. A Térkép a jövőhöz című mű Meskó Bertalan orvosi jövőkutató keze alól került ki, aki ezzel a kötetével egy különleges társadalmi kísérletet indított el. Célja, hogy segítsen nekünk felkészülni a jövő ismeretlen és gyakran félelmetes kihívásaira. Vajon képes lesz a kötet átalakítani a társadalmak gondolkodásmódját? Képes-e elmozdítani a jelenre való fókuszálást a jövőorientált szemlélet irányába? A könyv írójával arról beszélgettünk, milyen nehézségekkel néz szembe e vállalkozás során, és milyen lehetőségeket rejtenek magukban a jövőkutatás rejtelmei.

Eredetileg orvos-kutatóként dolgozott, mélyen belemerülve a genetikába és az emberi genom rejtelmeibe, a sejtek legapróbb titkait kutatva. Majd elindult egy új úton, és jövőkutatóvá vált. Orvosi jövőkutatóként mintha egy magaslatra emelkedne, lehetőséget kapva arra, hogy átfogóbb perspektívából szemlélje a világot. Nem meglepő, hogy ez a mélység és magasság közötti kontraszt lenyűgöző és szédítő?

A valóság az, hogy egy jövőkutatónak mind a kettőt kell csinálnia nap mint nap. Egy átlagos napon képesnek kell lennem arra, hogy mintegy ráközelítve egy nagyon specifikus szakterületre, mondjuk oda, hogy az MI legújabb fejlesztései milyen változásokon mentek keresztül, és ez hogyan hat majd a beteg-orvos kapcsolatra, majd ugyanazon a napon ki is kell zoomolni és madártávlatból ránézni a nagy változásokra térben és időben is, akár éveket ugorva, akár globális szereplőket figyelembe véve. Az a legizgalmasabb része ennek a munkának, hogy egyik munkafázisba sem lehet beleunni vagy belekényelmesedni.

Az emberiség története során, már az ókorban is találkozhattunk olyan egyénekkel, akik a jövőt próbálták megjósolni. Azonban van egy jelentős szemléleti eltérés, ami megkülönbözteti a modern jövőkutatókat a hagyományos jósoktól. Míg a jósok gyakran misztikus vagy intuitív megközelítésekkel éltek, a jövőkutatók a tudományos módszerekre, adatelemzésre és a trendek alapos vizsgálatára támaszkodnak. A jövőkutatás nem csupán találgatás, hanem egy komplex, interdiszciplináris folyamat, amely magában foglalja a szociológiát, a gazdaságtant, a technológiai fejlődést és a környezeti tényezőket. A jövőkutatók célja, hogy a múlt tapasztalataiból tanulva, rendszerszemléletben vizsgálják a lehetséges jövőbeli forgatókönyveket, ezzel segítve a döntéshozókat abban, hogy felkészüljenek a várható eseményekre. Így a jövőkutatás inkább a racionalitás és a tudományos gondolkodás gyümölcse, míg a jósok módszerei gyakran sejteken és hagyományokon alapulnak.

Azt szeretném bebizonyítani, hogy semmi értelme "jóslatokat" tenni. Tehát ha végigmegyünk az asztrológiától kezdve a delphoi jósdán át a tarotkártyás, kristálygömbös jósokig, Nostradamustól a sci-fiig, ezer meg ezer példa van arra, hogy szinte a civilizáció hajnalától az a mániánk, hogy próbáljuk megmondani, mi lesz a jövőben. Ezzel szemben nekem az az elvem jövőkutatóként, hogy ha én jóslatokat tennék, ezzel azt feltételezném, hogy egyetlen, behatárolt jövő van, miközben valójában nagyon sokfajta jövő áll előttünk. És a jövőkutatásnak az a feladata, hogy segítsen elemezni a lehetséges "jövőket", esetleg segítsen kiválasztani azt a jövőt, amit talán a legjobban szeretnénk elérni.

A folyamatosan változó világunkban, ahol politikai, társadalmi és gazdasági konfliktusok szövik át a mindennapokat, vajon hogyan tehetünk hiteles előrejelzéseket? Hogyan szűrhetjük ki a váratlan eseményeket, és hogyan integrálhatjuk a kiszámíthatatlan emberi tényezőt? Gondoljunk csak a világ hatalomra törő vezetőinek szeszélyeire, hatalommániájukra, vagy akár ostoba és káros döntéseik következményeire. Mindezek a tényezők nemcsak a jövőbeli események előrejelzését nehezítik meg, hanem a tervezést és a stratégiai döntéshozatalt is komolyan befolyásolják.

Az előrejelzéseket, amelyeket angolul forecastingnak nevezünk, a jövőkutatás számos módszere közül az egyik legérdekesebbnek tartják. Olyan ez, mint egy izgalmas puzzle kirakása. Ahogyan sok szülő tapasztalhatta, a kirakós játék során először a sarkokat és a kereteket érdemes megalkotni. Miután ezek a stabil alapok megvannak, jöhet a nagyobb képek kidolgozása, ahol a színes és formában gazdag darabok összepárosítása válik lehetővé. Ezek a részletek segítenek abban, hogy a puzzle egészét könnyebben kirakjuk, hiszen a jól megformált darabok könnyebben illeszkednek egymáshoz.

Nos, az előrejelzés, a forecasting tudománya ugyanezt csinálja. Mondjuk, ha van egy kérdésem az előrejelzéssel kapcsolatban, például hogy az MI-t az egészségügy egy konkrét területén mikor fogják használni, vagy egy geopolitikai eseménynek mi lesz a kimenetele, vagy hogy jövőre ki nyeri az Oscar-díjat, akkor is elkezdek lépésről lépésre adatokat, információkat gyűjteni és ezeket összeilleszteni. A rengeteg konkrét adat birtokában, esetleges összefüggéseiket felfedezve könnyebben mondhatok előrejelzést.

A 21. század kihívásainak megértéséhez és a jövő lehetőségeinek feltérképezéséhez a múlt alapos tanulmányozása elengedhetetlen. A történelem során szerzett tapasztalatok és tanulságok irányt mutathatnak számunkra, segíthetnek a hibák elkerülésében és új megoldások keresésében. Múltunk eseményei nem csupán tanulságos történetek, hanem olyan minták is, amelyek révén jobban megérthetjük a jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat. A múlt ismerete lehetővé teszi, hogy tudatosabban formáljuk a jövőt, hiszen a történelem folyamán kialakult trendek és események mélyebb összefüggéseit ismerve jobban felkészülhetünk a váratlan helyzetekre. Így a múlt feltérképezése nem csupán egy tudományos tevékenység, hanem egy fontos eszköz a jövőnk alakításában.

A civilizáció története során mindig a múltra építettünk, hiszen a tapasztalatainkból tanulva igyekeztünk előre lépni. Azonban úgy vélem, hogy a jelenkor olyan páratlan kihívások elé állít minket, amelyekre a múlt nem kínál útmutatást. A klímaválságra adott válaszok, a mesterséges intelligencia által generált tartalmak fenyegetései, vagy a doomscrolling – a folyamatosan negatív hírek görgetése – mentális egészségünkre gyakorolt hatása mind olyan új jelenségek, amelyeknek nincs megfelelő párhuzama a történelemben. Ezért el kell engednünk a múlthoz való ragaszkodást, és bátorságot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy a jövő felé tekintsünk. Olyan helyzetekkel kell szembenéznünk, amelyek új perspektívákat és kreatív megoldásokat igényelnek. Az emberiségnek most van lehetősége arra, hogy a tapasztalataink mellett az innovációra és a jövőbeli lehetőségekre összpontosítson.

A modern tudományos jövőkutatás számos innovatív módszert alkalmaz a jövőbeli trendek és események előrejelzésére. Az alábbiakban néhány kiemelkedő megközelítést mutatok be: 1. **Adat- és információelemzés**: A hatalmas mennyiségű adat feldolgozása révén a kutatók képesek azonosítani a mintákat és trendeket, amelyek segíthetnek a jövőbeli események előrejelzésében. A big data elemzési technikák és a mesterséges intelligencia használata lehetővé teszi a komplex rendszerek mélyebb megértését. 2. **Scenáriótervezés**: Ez a módszer a jövő lehetséges állapotainak alternatív forgatókönyveit dolgozza ki. A jövőkutatók különböző változókat és hatásokat figyelembe véve modellezik a jövőt, így felkészülhetnek a váratlan eseményekre is. 3. **Trendanalízis**: A jelenlegi társadalmi, gazdasági és technológiai trendek alapos vizsgálata segít a jövőbeli irányvonalak felismerésében. A kutatók figyelik a változásokat, és megpróbálják megérteni, hogy ezek hogyan formálhatják a jövőt. 4. **Interdiszciplináris megközelítések**: A jövőkutatás gyakran különböző tudományágak, például a szociológia, közgazdaságtan, környezettudomány és technológia ötvözésével jár. Ez a holisztikus nézőpont segít a komplex problémák mélyebb megértésében. 5. **Participatív módszerek**: A jövőkutatók gyakran bevonják a közösségeket és a szakértőket a folyamatba, hogy szélesebb perspektívákat kapjanak. Workshopok, fókuszcsoportok és interjúk révén gyűjtik össze a különböző véleményeket és tapasztalatokat. 6. **Futurális műhelyek**: Ezek a kreatív találkozók lehetőséget adnak a résztvevőknek, hogy ötleteiket, vízióikat és aggályaikat megosszák, így közösen dolgozhatnak ki új elképzeléseket a jövőről. Ezek a módszerek nemcsak a jövőbeli tendenciák feltárására szolgálnak, hanem a társadalmi és gazdasági kihívásokra is válaszokat keresnek, segítve a döntéshozókat a tájékozottabb és fenntarthatóbb jövő kialakításában.

A jövőkutatásnak az elmúlt néhány évtized tapasztalata alapján legalább 50 különböző módszere van. A könyvemben 6-ot választottam ezek közül, amelyeket részletesen bemutatok, és emellett még sok kisebb módszertant meg játékot is, amelyekkel akár tanárok az általános vagy a középiskolában elkezdhetik bemutatni a gyerekeknek a jövő­orientált gondolkodást. Mert mindegyik módszer a "civilek" által is elsajátítható. A hat módszer közül szerintem az első a legkönnyebben használható: ez a jövőképalkotás. Amikor a feladat az, hogy megpróbálunk egy jövőbeli személynek a helyzetébe, érzelmeibe, gondolataiba belehelyezkedni. Tehát mintegy empátiát építünk valaki irányában, aki a jövőben él. Például arra vagyunk kíváncsiak, hogy a technológiákkal egyre inkább telített orvosi oktatást, ahol az MI szinte át­itatja a teljes orvosi tantervet, egy orvostanhallgató hogyan éli meg. Akkor írhatunk a gyakorlat keretében egy naplóbejegyzést egy medikus szemszögéből, mondjuk, 2035-ből, aki pont egy ilyen orvosi iskolába jár. A második módszer a fore­casting, az előrejelzés, amelyről már beszéltünk, ahol tűpontosan meghatározott kérdésre próbálunk valószínűséggel bíró választ adni az információmorzsák, adatok fokozatos összepasszításával. Ezt akkor használjuk, ha kíváncsiak vagyunk valamire a jövővel kapcsolatban, de az első pillanatban azt sem tudjuk, hogyan induljunk el. A harmadik módszer, a jövőkerék arra alkalmas, hogy feltárja, összegyűjtse egy jövőbeli eseménynek vagy trendnek, vagy mérföldkőnek a lehetséges következményeit. Mi történne például, ha egy kvantumszámítógépet egy kórházban elkezdenének használni? Milyen következményei lennének ennek az orvosra, a betegre, a gyógyításra vonatkozóan? Miféle jogi, technológiai, társadalmi, érzelmi, szabályozásbeli következményekkel kellene számolni? Mi az, ami biztosan, és mi az, ami valószínűleg be fog következni? A negyedik módszer a forgatókönyv-elemzés, talán ez a legismertebb. Ennek több alternatíváját is bemutatom a könyvben. A forgatókönyv-elemzés azt a célt szolgálja, hogy ha nem is tudjuk, hogy pontosan mi fog történni, azt igenis fel lehet tárni, hogy valószínűleg milyen változatok következhetnek be. Érdekel minket, mondjuk, egy terület jövője? Akkor meg kell határoznunk, hogy milyen hajtóerők, illetve milyen bizonytalanságok fogják ezt a területet dominálni. És ezek segítségével forgatókönyveket lehet felvázolni, amelyek alapján stratégiákat lehet építeni vagy érzelmileg, kulturálisan jobban felkészülni a változásokra. Az ötödik módszer a trendelemzés. Annak a módszertana, hogyan lehet meglátni olyan változásokat, amelyek nagy hatással vannak egy terület, egy közösség, egy munkakör vagy a társadalom egy elemének a jövőjére. Azonosítjuk és felmutatjuk a trendeket. A hatodik módszer pedig a jövőfürkészés, amikor nemcsak arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen trendek vannak most, hanem hogy milyenek bukkanhatnak majd még fel a horizonton. Hogy mondjuk, a következő 5-10-15 évben egy adott szakterület, téma hogyan változhat meg. Például nekem most egy nyolcéves kislányom van, vajon ő tíz év múlva meg fog-e tanulni vezetni vagy akkor már teljesen más világ lesz? És ennek megválaszolására a jövőfürkészésnek nagyon jól használható módszerei vannak. De nemcsak a felsorolt módszerek lehetnek hasznosak a jövőorientált gondolkodásnak a kialakítására, hanem játékok és még inkább a jövőbe látás pszichológiája. Fontos lenne a jövőbeli énünket elképzelni, és aktív kapcsolatot kialakítani vele.

Egy laikus nem is gondolta eddig, hogy ennyi aprólékos dologgal foglalkozik egy jövőkutató. Mi mindent kell figyelnie, olvasnia, követnie ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű adatot és információt gyűjtsön össze?

Röviden: mindent! Nem túlzok, hiszen orvosi jövőkutatóként egy átlagos napom során elengedhetetlen, hogy alaposan áttekintsem az elmúlt 24 óra legfontosabb szakmai anyagait. Ez magában foglalja a legfrissebb tanulmányokat, híreket, bejelentéseket és sajtóközleményeket az én szakterületemen, különös figyelmet fordítva a digitális egészségügyre, a technológiai újításokra és a mesterséges intelligencia hatásaira. Ez a folyamat körülbelül 200-300 cikk, bejelentés és absztrakt átnézését jelenti, amelyekből igyekszem kiválasztani azt a 2-3 darabot, amit érdemes részletesebben bemutatni a közösségemnek. Ezzel igyekszem háttérinformációt és kontextust nyújtani a folyamatosan változó környezethez. Minél több információ áll rendelkezésemre, annál nagyobb az esélyem arra, hogy felfedezzem a fontosabb trendeket, összekapcsoljam a különböző aspektusokat, vagy akár olyan megatrendeket azonosítsak, amelyek a döntéshozók és szabályozók számára már ma is jelentős segítséget nyújthatnak.

Ha a jövő folyamatait kizárólag statisztikák, adatgyűjtések, adatelemzések és trendfigyelések uralják, akkor hova tűnik az emberi kreativitás, a jövőkutató egyénisége és a szellemi kiválóság? Milyen helyet kap a gondolkodás és az intuíció ebben a gépek által dominált világban?

Az emberi szerep kiemelkedő jelentőséggel bír a prognózisok és előrejelzések világában. Miközben a hatalmas mennyiségű adat feldolgozása és elemzése terén a mesterséges intelligencia (MI) páratlan teljesítményre képes, az emberi intuíció és kreativitás pótolhatatlan értéket képvisel. Azokban az esetekben, amikor a számok és statisztikák nem adnak teljes képet, észlelnünk kell a különböző szakemberek által képviselt finom árnyalatokat, hatásokat és trendeket. Képzeljünk el egy orvost, aki a legmodernebb technológiákat alkalmazza a diagnózis felállításához. A legfrissebb adatok és elemzések mellett a végső döntés során ott van a pácienssel való közvetlen kapcsolata. Az orvos és a beteg közötti kapcsolat nem csupán a technológiai eszközök köré épül, hanem az emberi érzésekre, empátiára és a helyzet megértésére is. Az MI itt asszisztensként segíti a folyamatot, de a végső döntés mögött mindig ott áll az emberi intuíció és kreativitás, amely lehetővé teszi, hogy a diagnózis ne csupán adatokra épüljön, hanem a beteg egyedi helyzetére és igényeire is figyelemmel legyen.

Ön a Debreceni Egyetem jövőkutató doktori programját irányítja, amely a világ élvonalába tartozik az orvostudomány terén. Az elit nemzetközi jövőkutatók közé sorolják, és szakmai véleményére számos egyetem, orvosi szervezet és egészségügyi multinacionális cég kíváncsi. Könyvéből és megnyilvánulásaiból egyértelműen kihűl a technológia iránti szenvedélye. Meg tudná osztani velünk, mit gondol, milyen irányba halad az ember és a technológia kapcsolata a század végére?

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy melyik jövőt érdemes megosztanom: azt a vágyott, közös jövőt, amelyet együtt álmodtunk meg és keményen küzdöttünk érte? Vagy inkább azt, ahol bár voltak álmaink, de nem fektettünk energiát a megvalósításukba, mégis valamilyen módon mégis elértük őket? Esetleg azt a jövőt, amelyről még csak nem is tudtuk, hogy létezhetne? Mert hatalmas eltérés van aközött a jövő között, ahol tudatosan meghatározzuk a szükséges lépéseket a vágyaink eléréséhez, és aközött, ahol csak tétlenül várunk, hogy az élet magától alakuljon, anélkül, hogy bármilyen elképzelésünk lenne arról, mi is lenne igazán jó számunkra.

Úgy érzem, manapság az emberek zöme egyre inkább aggódik a jövő miatt, és türelmetlenül várja, hogy valami izgalmas vagy jelentős történjen az életében.

Ez nem az emberek hibája. A világ minden táján számos oktatási intézmény működik, ám a jövőorientált gondolkodás szinte sehol sem kap megfelelő hangsúlyt. Történelemóráink mindenkinek vannak, és gyerekként mesék és legendák formájában tanulunk a múlt eseményeiről. Nap mint nap hallunk történeteket, beszélgetünk és pletykálunk, így hozzászokunk ahhoz, hogy a múltat elemezzük, és levonjunk belőle tanulságokat. De amikor a jövőre terelődik a szó, teljesen hiányzik az iránymutatás. Se a családi körben, se az iskolákban, se a társadalomban nem kapunk támogatást. Ezért nem meglepő, hogy sokan szorongunk a jövő miatt, félve a nehézségektől, vagy éppen ellenkezőleg: fogalmunk sincs, mi vár ránk.

Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a jövő csupán a véletlen műve, és hogy semmi közük nincs hozzá. "Que sera, sera" – mondják, ahogy a régi slágerben is hallható. De én ennek az ellentétét szeretném megmutatni: léteznek konkrét módszerek, amelyek segítségével elemezhetjük a jövőt, és tudatosan formálhatjuk azt. Választhatunk olyan pozitív jövőképeket, amelyek összhangban állnak vágyainkkal és céljainkkal. A jövőnk nem csupán a sors keze által íródik, hanem saját döntéseink és cselekedeteink révén is. Rajtunk áll, hogy milyen irányba tereljük az életünket.

Ön egy dinamikus és optimizmussal teli fiatal kutató. De megnyugtató vállalkozás ma a jövőbe nézni? Véleménye szerint az a gyakran felbukkanó, közhelyes vélekedés, hogy az emberiség egyszer el fogja pusztítani önmagát, nem fog feltétlenül bekövetkezni?

Nem azért vagyok optimista, mert romantikus alkat vagyok. Nem abban hiszek, hogy a jövő feltétlenül jobb lesz, abban hiszek, hogy nagyban mi alakíthatjuk. Ha úgy döntünk, hogy negatív a jövőképünk, és nem teszünk semmit ellene, akkor az emberiség el fogja pusztítani önmagát. De ha megértjük, hogy milyen lehetőségek vannak előttünk, hogy bármennyire is összetettnek, változónak és szinte őrjöngőnek tűnik ma a világ, igenis hatásunk van a saját jövőnkre, a körülöttünk élők jövőjére, a területünk, szakmánk, családunk, közösségünk, nemzetünk jövőjére. És ha ezt tömegszinten kezdjük megérteni, már azt jelenti, hogy belefogtunk jövőnk alakításába. És akkor a jövő nem megtörténni fog velünk, hanem mi alakítjuk olyanná, amilyenné szeretnénk.