Osváth Zsolt szavaival élve: "Az életem maga a bizonyíték arra, hogy Isten létezik."


Osváth Zsolt, aki a ValóVilág színpadán tűnt fel, mára már népszerű YouTube-sztárrá nőtte ki magát. Őszinte vallomásai során többször is beszélt gyermekkora nehézségeiről, alkoholproblémákkal küzdő szüleiről, valamint a saját korábbi függőségeiről. Zsolt számára hosszú és küzdelmes út vezetett el a rendezett élet eléréséhez. Magánélete sokáig stabilnak tűnt, de férjével, Zsenyei Patrikkal végül a válás mellett döntöttek, miután tíz éven át osztoztak életükön. Kapcsolatuk tavaly ért véget, ami új fejezetet nyitott mindkettőjük számára.

A népszerű influenszer azóta újra, immár sokadjára, talpra állt, amit nagyban Istenbe vetett hitének köszönhet. "Nem vallásosnak mondanám magam, hanem istenhívőnek. Olyan életúttal, ami mögöttem van, fura is lenne, ha nem hinnék a Jóistenben. Nagyon sok mindenen átsegített már, és a mai napig nagyon sokszor segít.

Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk igazán különleges. Azt hiszem, van benne valami, amiért értékel engem.

Elég lazák vagyunk egymással, ahogy imádkozom és ahogy hozzászólok. Olyan kapcsolat van közöttünk, ami szerintem tök korrekt, úgyhogy abszolút hiszek Istenben, és abban, hogy Jézus meghalt a bűneinkért - mondta 24 óráig elérhető Instagram-bejegyzésében Osváth Zsolt, aki szerint Isten nem válogat. Kortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül mindenkit szeret. Még őt is meleg férfiként. - Az én életutam a tanúbizonyság arra, hogy Isten létezik. Persze lehet mást gondolni, senkit nem akarok meggyőzni, kopogtatni, zsoltárokat énekelni. Ez az én hitem, meggyőződésem."

Related posts