A gútai árvíz emlékét idézve sokan az utolsó pillanatokban hagyták el otthonaikat, könnyekkel a szemükben pillantottak vissza szeretett házukra.
A 1965-ös árvíz hatvanadik évfordulója alkalmából különleges kiállítással és filmvetítéssel ünnepeltek szombaton Gútán. Az esemény célja az volt, hogy méltó módon emlékezzenek meg mindazokról, akik átéltek a viharos időszakot, és hozzájárultak a város újjáépítéséhez az árvíz után. Az emlékezés nemcsak a múlt felidézésére szolgált, hanem a közösségi összefogás és a helyi emberek bátorságának ünneplésére is.
Hatvan év telt el azóta, hogy az 1965-ös árvíz mély nyomot hagyott Gútán és környékén - nemcsak a tájban, hanem az emberek emlékezetében is. A Gúta városa által szervezett kiállítás negyven eredeti, archív fénykép segítségével idézi fel a település történetének egyik legnehezebb időszakát. Gúta lakóinak az évszázadok során többször is meg kellett küzdeniük a természet erőivel, ezek közül az ismétlődő árvizek jelentették az egyik legnagyobb és leggyakoribb fenyegetést. A kiállításnak a Városi Hivatal előtti tér adott otthont.
"Kétségtelen, hogy a 20. század második felének legnagyobb megpróbáltatását a 60 évvel ezelőtti árvíz jelentette, amikor az évszázad legnagyobb természeti katasztrófájával kellett szembenézni a Duna közelségében lévő településeknek, köztük Gútának is. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esőt nem bírták elvezetni a folyók, és a megerősített védelmi rendszerek ellenére június 15-én Patnál, majd két nappal később Csicsónál is a átszakadt gát. Ez megpecsételte az Alsó-Csallóköz többi településének sorsát is, és bár a gútaiak már hetek óta intezíven erősítették a védműveket, 1965. június 25-én a Kis-Duna kilépett medréből, és 13:15-kor áttörte a gátat. A korabeli újságok beszámolója szerint helikopterről szemlélve az Alsó-Csallóköz hatalmas, majdnem Komáromig terjedő víztengert képezett. A szakemberek számításai szerint a területet háromnegyed milliárd köbméter víz borította. A pusztító hullámok romba döntöttek 876 házat, és közel 1500 lakóépületet súlyosan megrongáltak. A lakosság kimenekítését kétéltű járművekkel kezdték el, és a legközelebbi, biztonságos helyekre vitték őket. A mintegy 1500 főt számláló tanuló ifjúságot szlovák és morva iskolákban helyezték el, hogy ott tanulhassanak tovább" - áll a kiállítás kísérőszövegében.
A kiállított fotók megrázó betekintést nyújtanak azokba a nehéz napokba, amikor Gúta lakói értékeiket próbálták menteni, és egymásnak nyújtottak segítséget a bajban. A víz borította utcák, valamint a részben vagy teljesen romba dőlt épületek hűen dokumentálják azt a hatalmas csapást, amellyel a helyieknek szembe kellett nézniük. Az ár levonulása után az emberek összefogtak, és hatalmas erőfeszítéssel kezdtek neki otthonaik újjáépítésének. A károk értéke meghaladta a 300 millió koronát, ám alig egy év alatt több mint 700 lakó- és középület alapjait tették le. Az újjászületett Gúta végül 1967. október 14-én városi rangot kapott.
"Nehéz szavakat találni az emberek hősi magatartásának jellemzésére. A víz kiömlésének csökkentése végett mielőbb új gátszakaszt kellett létesíteni. De ezzel egy időben biztosítani kellett a mentési munkálatokat. Hatalmas erőfeszítést követelt nemcsak az emberek kimenekítése, hanem meggyőzése is, mert sokan nagyon nehezen, szinte az utolsó percekben hagyták csak el lakhelyüket. Könnyes szemmel vetettek még egy utolsó pillantást házukra, udvarukra, mielőtt beszálltak a rájuk sokszor órákig várakozó autóbuszokba. Biztosan az jutott az eszükbe, vajon visszatérünk-e még, látjuk-e újra életünk gürcölésének eredményét. Lehet, hogy nem egynek a negyvenes évek második felének elején zajló kitelepítések villantak fel emlékezetében, hogy vajon viszontlátják-e még hőn szeretett szülőfalujukat. A félelem s a remény percei voltak ezek. De nem volt más kiút, menni kellett. De a baj elmúltával visszajöttek és közös összefogással újjáépítették Gútát, így lettünk város, így mutattak példát őseink a jövő generációinak" - fogalmazott Halász Béla polgármester.
Kárpáty Ernő alpolgármester hangsúlyozta az összefogás erejét, valamint a közösség rendíthetetlen helytállását. "Emlékezésünk nem csupán a természeti katasztrófára és a rombolásra irányul, hanem az összefogás, az emberség és a közösségi szolidaritás megnyilvánulásaira is. A gútaiak nem adták fel. A közösség tagjai napokon és heteken keresztül fáradhatatlanul dolgoztak, hogy megmentsenek mindent, ami menthető, majd amikor a víz visszahúzódott, az újjáépítésbe fogtak. Azok, akik átélték ezt a megpróbáltatást, soha nem felejtik el. Közöttünk vannak azok, akik diákként vagy fiatal felnőttként tapasztalták meg a természeti csapást, és itt vannak azok is, akik csak a szüleik vagy nagyszüleik történeteiből ismerik a múltat, de a közös emlékezetünk mégis összekapcsol bennünket" - fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: a kiállítás és a film nem csupán képeket és adatokat mutat be, hanem emberi arcokat, sorsokat és életutakat is. A kiállítás kurátora, Peczár Károly, gondos válogatással idézte fel a drámai eseményeket és az azt követő újjáépítést megörökítő fényképeket. Köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult a kiállítás létrejöttéhez.
A megemlékezést egy lenyűgöző kulturális program követte: Balázs Béla virtuóz módon hegedült, míg Farkas Pál a zongorán varázsolta el a hallgatóságot. A rendezvény fénypontja a „Vízbe írva” című dokumentumfilm bemutatója volt, amely a GútaTV csapatának szorgos munkája révén készült el. Ez a film mélyen érintő visszaemlékezéseken keresztül eleveníti fel az 1965-ös árvíz tragikus eseményeit és azok tartós hatását a város közösségére.
