"Drága fiam, Béla, a szívem legmélyéből írom ezeket a sorokat. Különleges kötelék fűz minket össze, és a szeretetem irántad sosem csitul. E kapcsolatunkban minden pillanat egy új lehetőség a felfedezésre, és a közös élmények gazdagítanak minket. Veled egy

Bartók Béla 1920-as fotója; Miklós Labori - Forrás: Profimedia

"Az én zenei tehetségem és muzsikus hajlamom egy finom lelkű, drága hölgytől származik" – e szavakkal Bartók Béla utal saját gyökereire. Noha írásom középpontjában nem csupán a világhírű zeneszerző áll, mégis, a története elválaszthatatlan édesanyjától. Voit Paula élete végigkísérte Bartók fejlődését, segítve őt abban, hogy a Nagyszentmiklóson született, gyakran betegeskedő kisfiúból a 20. század egyik legkiemelkedőbb zeneszerzőjévé váljon.

Voit Paula Turócszentmártonban született 1857-ben, majd családjával együtt Pozsonyban élt. Mindössze tizenhat éves volt, amikor szülei súlyosan megbetegedtek, ezért nyolc évvel idősebb nővérével, Irmával varrással keresték a kenyerüket: egy férfi ingért 25 krajcárt kaptak. Már Pozsonyban éltek, amikor elvesztették édesapjukat, Voit Mórt, röviddel utána édesanyjuktól, Polereczky Teréztől is végső búcsút kellett venniük. A két lány Lajos bátyjukhoz költözött, aki gazdatiszt volt a csorvási Wenckheim uradalomban.

Paula szülei korai elvesztése után, 1879-ben sikeresen befejezte a pozsonyi tanítóképzőt, miközben zongorajátékában is kiemelkedő tehetséget mutatott. Nagyszentmiklóson kezdett el tanítónőként dolgozni, ahol a sorsuk összefonódott későbbi férjével.

Idősebb Bartók Béla ugyanis megörökölte a nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskolát édesapjától, és mindössze 21 évesen lett az igazgatója.

Összeházasodott a fiatal tanítónővel, és a házasságkötésük utáni évben, 1881-ben világra jött fiuk, ifjabb Bartók Béla. Négyszer évvel később pedig megszületett lányuk, Bartók Erzsébet, akit Elzának is neveztek.

Édesanyja visszaemlékezése szerint a kis Béla egészséges, életerős csecsemő volt, azonban háromhónapos korában himlőellenes oltás során megfertőződött, testét kiütések és sebek borították, ezért ötéves koráig állandó orvosi kezelésben részesült, később tüdőgyulladást kapott, a szülei a széltől is óvták. Az anyai féltés, dédelgetés félénkké tette. Betegsége miatt az átlagosnál később kezdett el járni. Kétéves elmúlt, mire beszélni kezdett, de az éneket, a zenét már előbb is feszült figyelemmel hallgatta. Alig egyévesen már jelezte, melyik zenéket szereti, melyeket nem, négyévesen egy ujjal lepötyögte az ismerős dallamokat a zongorán.

Édesapja zenekart vezetett, zongorázott és csellózott, sőt még táncdarabokat is komponált, de az első zongoraleckéket Bartók Béla édesanyjától kapta, akivel már egy hónap gyakorlás után kis házi koncertet adott. "...Március 25-én, éppen ötödik születése napján kezdtük el a tanulást, és április 23-án, Béla-napkor egy kis négykezessel lepte meg az édesapját - így emlékezett a történtekre Voit Paula, tőle tudjuk, hogy Bartóknak már hétéves korában "abszolút hallása volt".

Nem meglepő, hogy az apja által vezetett Zene- és Dalegylet fellépése nagy hatással volt rá: "ez volt az első alkalom, amikor kisfiunk orchesterzenét hallhatott. Jól emlékszem még, hogy a Semiramis ouvertürjét adták elő mint első darabot."

"A vendégek továbbra is falatoztak és kortyolgattak, de ő egyszer csak letette az evőeszközt, és teljes beleéléssel merült el a zene világában. Elragadtatva hallgatta a dallamokat, ám méltatlankodva jegyezte meg, hogy a többiek hogyan tudtak enni, amikor ilyen gyönyörű zene csendült fel." - így emlékezett vissza Voit Paula.

A kis Bartók Béla hatéves korában utazott el először otthonról, az ausztriai Radegund fürdőhelyre apjával. Innen írta édesanyjának első levelét is. A levelezés egész életüket meghatározta: Bartók népzene- és népdalgyűjtései, valamint európai koncertkörútjai alkalmával rendszeresen küldött levelet, képeslapot édesanyjának.

A családi idillnek hamar vége szakadt, apja, idősebb Bartók Béla ugyanis 33 éves korában elhunyt, halála óriási csapást jelentett a családnak. Új igazgató érkezett a földművesiskolába, így át kellett adni szolgálati lakásukat, az apa nélkül maradt család költözni kényszerült, özvegy Bartóknénak pedig a zongoratanítványai mellett tanítónői állás után kellett néznie, ami sok nehézséggel járt.

"Kedves Mamám! Névnapodnak reggelén Mit tehetnék érted én? Összeteszem két kezem És kérem jó Istenem, Hogy tartson meg tégedet S akik néked kedvesek, Egészségben, jólétben, Folytonos kegyelmében. Szerető fiad Béla" - írta a nyolcéves Bartók édesanyjának, aki német származása ellenére magyar szellemben nevelte gyermekeit.

Először Nagyszentmiklósról Nagyszőlősre (ma erdélyi, valamint kárpátaljai települések) egy kis lakásba költöztek: az őszi esőben szamár vontatta kis kocsin szállították a bútorokat, még a zongorát is.

Bartók édesanyja a helybeli elemi iskolában 84 gyerek tanításáért havi 27 forint díjazást kapott.

A nagyszőlősi tanítónő már hajnalhasadáskor talpon volt. Gyermekeinek varrt, stoppolt és vasalt, mintha a világ minden terhét ő cipelné. Emberfeletti erővel végezte feladatait. Szerencsére Bartókné nénje, a híres "Irma néni", néhány hónap elteltével Pozsonyból hozzájuk költözött. (...) Ez a rendkívüli önfeláldozó, különleges nő attól a naptól kezdve gyakorlatilag életét a húga gyermekeinek ápolására és életük megkönnyítésére szentelte. Szegő Júlia Bartókról írt életrajzában így fogalmaz.

Bartók első szerzeményeit (keringőket és polkákat) kilencévesen írta. Kisdiákként rövid időre Nagyváradra került gimnáziumba, és innentől rendszeresen levelezett édesanyjával. Megírta zenei sikereit, nehézségeit, beszámolt mindennapjairól, például azt is levélben mesélte el, amikor életében először cigarettára gyújtott. Az ott kapott bizonyítványt édesanyja igazságtalannak tartja - lévén fia sokat betegeskedett -, ezért kivette az iskolából, és hazavitte Nagyszőlősre. A kisdiák Bartók előadóként és zeneszerzőként 11 éves korában debütált A Duna folyása című művével, amivel a nagyszőlősi vármegyeházán tartott jótékonysági hangversenyen nagy sikert aratott.

Több költözés után végül Pozsonyban találták meg otthonukat, ahonnan a fiatal Bartók, miután befejezte a gimnáziumot, 18 évesen Budapestre indult, hogy a Zeneakadémián folytassa tanulmányait. Ott, az albérletkeresés kihívásai, a nem éppen ínycsiklandó koszt, az operák látogatása és a mindennapi ügyek mind-mind témát adtak leveleinek, amelyeket haza küldött.

"Életem minden szegletében, bármikor és bármilyen formában egyetlen cél vezérel: a magyar nemzet és a haza jólétének szolgálata" - fogalmazta meg 1903 őszén írt, édesanyjához intézett, jelentőségteljes levelében. Ebben a levélben határozottan kiállt a magyar nyelv védelme mellett, és éles kritikát fogalmazott meg az idegennyelvek, különösen a német nyelv elterjedése ellen.

Szoros kapcsolatukat jól példázza, hogy amikor egy mágnás család felajánlotta neki egy erdélyi nyaralás lehetőségét, ahol két lány zenére való oktatásával bízták volna meg, ő mégsem élt a lehetőséggel. A döntését az indokolta, hogy édesanyjával kívánt minél több időt együtt tölteni.

Később a Zeneakadémián kezdett tanítani, amiért édesanyja és nagynénje, akit második anyjaként tisztelt, Pozsonyból hozzá költöztek. Ziegler Mártával kötött házasságáig ők irányították a háztartását.

A művész, akit a francia nyelv varázsa és a családi kötelékek egyaránt inspirált, egy tömör, ám mégis szívhez szóló üzenetet küldött édesanyjának, miközben Ausztriában tartózkodott. Az 1910-es év különleges fordulópontot hozott az életében, hiszen ekkor született meg első gyermeke, ifj. Bartók Béla. A következő mérföldkő 1914-ben érkezett el, amikor második feleségétől, Pásztory Edith-től világra jött kisebbik fia, Bartók Péter. Az élet ciklusai és a családi kötelékek mindig is fontos szerepet játszottak a művész életében, amelyet a rövid, de kifejező üzenete is tükröz.

A trianoni békediktátum mélyen megérintette a zeneszerzőt és népzenei gyűjtőt, hiszen ekkor tartósan elszakadt édesanyjától, aki Pozsonyban élt, és akinek állampolgársága és nyugdíjhelyzete egyaránt bizonytalanná vált. Bartók számára szinte lehetetlenné vált a népdalgyűjtés folytatása, és komoly aggodalommal figyelte az elcsatolt területeken maradt magyar közösségek sorsát.

Bürokratikus akadályok leküzdése után végül Voit Paula és nővére, Irma Budapestre költöztek. Bartók hetente többször is ellátogatott édesanyjához, aki a Krisztina körúton élt, és ha éppen utaznia kellett, előfordult, hogy nemcsak levelet írt, hanem a svájci hegyekből gyűjtött gyopárt is küldött szeretett anyjának. Voit Paula budai otthonában valódi Bartók-múzeumot alakított ki, tele emléktárgyakkal és levelekkel. A zeneszerző látogatásai során gyakran magával hozta levelezését és egyéb munkáit, hogy minél több időt tölthessenek együtt.

"Sokszor találkoztam ott apámmal, mert mindketten rendszeresen látogattuk a nagyanyámat. Azokban a szobákban egészen más ember volt, mint amilyennek otthon ismertem. Ahogy édesanyjához viszonyult, azt a gyöngédséget nem lehetett szavakkal kifejezni.

Otthon igazi úr volt; ő határozta meg a családi szabályokat, és amikor a munkára került a sor, mindenkinek az ő igényeihez és vágyaihoz kellett igazodnia. Kifejező tekintete egyetlen villanása olyan volt, mint egy határozott utasítás.

Ha viszont édesanyjával volt, úgy tűnt, megszűnik a kora. Ahogy elmesélte neki a legfrissebb élményeit, ahogy bármilyen témáról beszélt vele, alázatos fiúvá vált, azzá, ami édesanyja számára mindig is volt és maradt" - fogalmazott Apám című emlékezéseiben Bartók Péter.

Bartók mindig is jelen volt, amikor 1939. december 19-én édesanyja végleg lehunyta a szemét, de a lelkiismerete kíméletlenül gyötörte őt. "A legnehezebb [...] elviselni a magamnak tett szemrehányásokat – vajon mi mindent kellett volna másképp tennem, hogy anyám életét és utolsó éveit könnyebbé tegyem. Most már késő, semmit sem lehet jóvátenni vagy megváltoztatni soha többé" – fogalmazta meg egy közeli barátjának.

Bartók Péter, aki apja zenei örökségének ápolására tette fel az életét, egy 2017-es dokumentumfilmben osztotta meg, hogy édesanyja mellett sosem merült fel benne a külföldre költözés gondolata. Testvére, ifj. Bartók Béla szintén a családi hagyatékot őrizve írta meg apjuk életének krónikáját, így mindketten hozzájárultak a nagy zeneszerző emlékének megőrzéséhez.

Bartók Béla édesanyjának eltávozása után az Egyesült Államokba költözött, ahol 1945. szeptember 26-án bekövetkezett haláláig New Yorkban élt. Földi maradványait 1988-ban, a média széleskörű figyelme kíséretében, két fia saját költségén hozta haza. Végső nyughelyét Budapesten, a Farkasréti temetőben találhatjuk, ahol édesanyja mellett kapott helyet.