A rendőrök szerint Hevesben a mai trendi bulik úgy zajlanak, hogy te a pizzát hozod, míg a másik fél a szórakozást feldobó „különlegességet” biztosít!

A fiatalok bevallása szerint az alkohol és gyógyszer kombója egyelőre népszerűbb a kábítószernél, mondja a rendőr őrnagy. A bűnmegelőzés nyáron főleg a fiatalokra koncentrál, de jócskán volna mit megjegyezni a felnőtteknek is.
A Gyöngyösi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum csütörtöki ülésén dr. Berndt-Iványi Judit r. őrnagy, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője a nyári bűnmegelőzési prioritásokról beszélt. Rávilágított, hogy mivel a tanév végeztével az iskolák bezárnak, a bűnmegelőzési szakembereknek különösen fontos feladatuk a fiatalok védelme a nyári időszakban. Ezért a figyelem középpontjában a táborok, ifjúsági események és strandok állnak, ahol a fiatalok gyakran megfordulnak.
A diákok a nyári szünet alatt sokkal szabadabbak, és másfajta hatások érik őket, ami különös figyelmet igényel. Ezen a nyáron a prevenciós programjaink pontosan az ilyen környezethez alkalmazkodnak. Olyan helyszínekre látogatunk el, ahol különböző rendezvények zajlanak, és ezekhez a programokhoz igazítjuk bűnmegelőzési tevékenységeinket, kitelepüléseinket. A Tisza-tó számunkra hatalmas jelentőséggel bír, hiszen itt három vármegye - Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén - együttműködik. Sokat tartózkodunk ezen a vidéken, és részt veszünk táborokban is, mert ilyenkor a kábítószer- és alkoholfogyasztás különösen kiemelt téma. Nem csupán a 18-25 éves korosztályra összpontosítunk, hanem a középiskolásokat és a 7-8. osztályos általános iskolásokat is célozzuk programjainkkal, hiszen őket is erősen érintik a tevékenységeink.
Ezt a kombót előszeretettel használják. Egyrészt könnyen hozzájutnak, másrészt a droghoz hasonló hatásokat képes kiváltani ez a keverék. Sajnos komoly rosszulléteket is tud produkálni. Azért, sajnos, nem "írhatjuk le" a kábítószert sem. Amikor megkérdezzük a fiatalokat, hogy ha kellene, mennyi idő alatt jutnának kábítószerhez, már meg sem meglepődünk a válaszon: pár perc az egész, felelik. Már a bulikat is úgy szervezik, hogy megbeszélik, ki hozza a pizzát, ki a sütit, ki pedig a drogot - részletezte dr. Berndt-Iványi Judit.
A bűnmegelőzés legfőbb területei nyáron a táborok, az ifjúsági tömegrendezvények
A bűnmegelőzési alosztály vezetője kifejtette, hogy a fiatalok véleményének megismerése révén kívánják feltérképezni a legújabb trendeket. E céljukat egy ősszel esedékes alkotói pályázat is támogatni fogja.