Spanyolországban továbbra is heroikus harc folyik a lángokkal, ahogy a tűzoltók és önkéntesek egyaránt mindent megtesznek a lángok megfékezéséért.


A spanyol kormány következő ülésén katasztrófa sújtotta területté nyilvánít több olyan területet, amelyeket az elmúlt hetekben tomboló erdőtüzek elpusztítottak - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök kedden az Extremadura tartományban található Jarillában, ahol a helyi oltási munkálatok műveleti központját felállították.

"Egy ilyen jellegű válsággal szemben elengedhetetlen az intézményi lojalitás, a hajlandóság a közös együttműködésre, valamint a regionális és a nemzetközi szolidaritás" - fogalmazott a kormányfő hangsúlyozva, hogy a károsultak számíthatnak az állam támogatására a helyreállításban.

Pedro Sánchez figyelmeztetett: nehéz órák vannak még hátra mire a tüzeket megfékezik és eloltják, ezért arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tegyen eleget a hatóságok utasításainak.

A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) nyilatkozata szerint végre enyhülni látszik az ország területén hetek óta tartó kánikula. A szakemberek abban bíznak, hogy a várható lehűlés kedvező hatással lesz az erdőtüzek oltására.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a legfrissebb hőséghullám, amely 16 napig tartott, a leghosszabb ilyen jelenség a dél-európai ország meteorológiai méréseinek 1975 óta íródó történetében.

A globális felmelegedés következményei miatt rendkívüli intézkedéseket kell hoznunk, és elengedhetetlen, hogy a klímaváltozásra való reagálás érdekében intézményi együttműködés valósuljon meg. Ezt hangsúlyozta ismételten, amikor felszólította a törvényhozás pártjait egy állami megállapodás létrehozására.

A spanyol belügyminisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint az ország területén jelenleg 21 aktív tűzfészek oltásán fáradoznak a tűzoltók, ami két fészekkel kevesebb az előző naphoz képest. Emellett több mint 33 ezer ember kényszerül átmeneti szállásokon várakozni, remélve, hogy mielőbb visszatérhet otthonába, de a pontos időpont még bizonytalan.

Az Európai Unió Kopernikusz nevű Föld-megfigyelési programjának műholdas adatai alapján Spanyolországban egy nap leforgása alatt 30 ezer hektárnyi zöld terület vált a lángok áldozatává. Az év eleje óta összesen körülbelül 380 ezer hektárt érintettek az erdőtüzek, melyek hatalmas pusztítást végeztek a természetben.

Related posts