A VAOL cikkében a Gulag kegyetlen és irracionális világának hatásait tárgyalják, különös figyelmet fordítva arra, hogyan él tovább ez az emlék a családi történetekben. A "megfőzték a szakácsot" kifejezés szimbolikus jelentéssel bír, utalva arra, hogy a mú
A szerzők a könyvbemutató időpontját tudatosan a Gulag emléknapjához, november 25-éhez időzítették. Ezen a napon tisztelegnek a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások előtt, amit a magyar parlament 2012-ben hivatalosan is emléknappá nyilvánított. A választás mögött az a történelmi esemény áll, hogy 1953. november 25-én érkezett haza Magyarországra az első csoport a Gulag-lágerekből szabadon bocsátott rabok közül. Ezek a rabok alapvetően két különböző hullámban tértek vissza: elsőként 1953-ban, majd később 1955-ben.
Egy kutatás szerint a szovjet munkatáborokba a háború alatt 600-700 ezer magyart hurcoltak el, a háború után 120-200 ezret, köztük hadifoglyokat, málenykij robotosokat és körülbelül 40-50 ezer politikai elítéltet, közülük körülbelül 2500 tért haza. Murai András és Németh Brigitta könyve ez utóbbiakkal foglalkozik. A kötet újdonsága, hogy a leszármazottakkal készített interjúk révén a családi emlékezetre fókuszál. A cél a transzgenerációs hatások feltárása.
A Gulag lágereiről csak hallgatni lehetett, hiszen a szavak súlya és a történetek fájdalma túl nehezek voltak ahhoz, hogy könnyedén elmondhassák őket. A csendben rejtőző emlékek, a megélt szenvedés és a meg nem mondott szavak egy olyan világot tárnak fel, ahol az emberi lélek próbára tétetik a legvérfagyasztóbb körülmények között.
A hazatérők sorsa rendkívül drámai volt: különféle eszközökkel megfélemlítették őket, és a fenyegetések árnyékában éltek. Az egymással való kapcsolattartás szigorúan tilos volt, és senkinek sem volt szabad megosztania tapasztalatait arról, hogy hol tartózkodtak, illetve mi zajlott körülöttük. Ennek következtében a családtagok is alig kaptak valós képet a Gulag borzalmairól. Maga a "Gulag" kifejezés is csak a rendszerváltás időszakában kezdett elterjedni, amikor Szolzsenyicin művei magyar fordításban is napvilágot láttak, és ezek jelentős mértékben hozzájárultak a fogalom beépüléséhez a közbeszédbe. Manapság a Gulag alatt a szovjet kényszermunkatáborok rendszerét értjük, amelynek emléke még mindig sokakat foglalkoztat.
A kommunista rendszer idején kétféle rabtelep létezett: az egyik a Gupvi-láger volt, amely a Hadifogoly és Internáltügyi Főparancsnokság által működött.
és a Gulag-láger (GULAG: Lágerek Főparancsnoksága), ahol a sorsukra jutott emberek élete a megpróbáltatások és a reménytelenség tengerében zajlott. Ezek a létesítmények nem csupán börtönök voltak, hanem a rendszer brutalitásának és a politikai elnyomásnak a szimbólumai, ahol az emberi lélek határait folyamatosan próbára tették. A hideg, fagyos éjszakák és a kimerítő munkanapok közepette a rabok között barátságok szövődtek, miközben mindenki a túlélésért küzdött, és az élet apró örömeit kereste a legnehezebb körülmények között is.
Murai András és Németh Brigitta könyve arra irányítja a figyelmet, hogyan öröklődik a politikai elítéltek szélsőséges sorsa a második és harmadik generáció emlékeiben. A szerzők 24 család életébe nyertek bepillantást, összesen 35 interjú keretében. Milyen tudással bírnak az utódok a Gulagról és a lágerek életéről? Milyen hatások formálták az ő identitásukat és történeteiket? A könyv célja, hogy feltárja ezeket a mélyen gyökerező emlékeket és tapasztalatokat, amelyek a múlt fájdalmát és a túlélők örökségét hordozzák.
