A Ryanair vezérigazgatója úgy véli, hogy a Wizz Air komoly nehézségekkel küzd.


A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary, az olasz Corriere-nek adott interjújában éles kritikát fogalmazott meg a Wizz Air működésével kapcsolatban, amelyet kvázi piramisjátéknak minősített. O'Leary a piaci kihívásokra is kitért, hangsúlyozva, hogy a cég kész szigorúbban ellenőrizni a csomagok méretét, hogy elkerülje az izlandi és svéd versenytársak nehézségeit.

Turbulenciába kerültek a fapados légitársaságok, a napokban nemcsak az izlandi Play légitársaság függesztette fel a működését, hanem a svéd Braathens International is csődöt jelentett és leállította a járatait.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary, az olasz Corriere di Sera számára adott interjújában úgy vélekedett, hogy a jelenlegi piaci helyzet hátterében részben az áll, hogy sok európai versenytársuk csak látszólag működik diszkont légitársaságként, miközben valójában a költségeik túlságosan magasak. O'Leary szerint e hibás gazdálkodás következményeként akár már karácsony előtt is több légitársaság megszűnhet.

A magyar gyökerű társaság szerinte kockára tette a jövőjét azzal, hogy a Covid ideje alatt eladták a repülőgépeiket és elkezdték magas lízingdíjakért visszabérelni, aztán az elmúlt években a legfőbb részvényesüktől vett gépekkel bővítették a flottájukat, amiket utána bankokhoz fordulva költséges eladás- és visszlízingügyletekkel finanszíroztak újra. Szerinte az egész olyan lett, mint egy piramisjáték: a nagyobb növekedés növelte a profitot, és az elmúlt öt évben fel tudtak mutatni nyereséget, de ez hosszútávon nem biztos, hogy fenntartható, mivel a növekedés megállt.

A Wizz Air is tisztában van a helyzettel, miután júniusban bejelentették, hogy profitjuk 40%-kal csökkent. E mögött főként a Pratt & Whitney repülőgép motorokkal kapcsolatos problémák álltak, amelyek a társaság működési kapacitásait jelentősen korlátozták. A nehéz körülmények miatt a nyár közepén úgy döntöttek, hogy visszavonják közel-keleti terveiket, és feladták az Abu-Dzabiba tervezett központ létrehozását.

O'Leary, aki már megszokottan provokatív nyilatkozataival hívja fel magára a figyelmet, éles kritikát fogalmazott meg az illetékesekről, akiket "teljesen szétszórtnak" minősített. Öt évvel ezelőtt Olaszországban, majd Bécsben próbálkoztak a terjeszkedéssel, de mindkét kísérletük kudarcot vallott. Ambíciójuk az volt, hogy ők legyenek a Közel-Kelet vezető légitársasága, ám most leállították az Abu-Dzabi bázisuk működését. Jelenleg Kazahsztán felé kacsintgatnak, és Lengyelországban is terjeszkedni szeretnének, de úgy tűnik, hogy már későn érkeztek, hiszen mi már jelentős összegeket fektettünk be Lengyelországban. Olyan benyomást keltenek, mintha nem keresnének egy európai pontot sem, miközben sorban állnak a reptereken, várva, hogy a Wizz Air jövőre esetleg eltűnik a színről.

A Ryanair vezérigazgatója megosztotta gondolatait az Easyjetről, kijelentve, hogy ugyan a légitársaság nem küzd komoly problémákkal, de a növekedés terén nem mutatnak előrelépést. Hozzátette, hogy jelenlétük csupán Londonban, Párizsban és Svájcban erős, ezért véleménye szerint a jövőben a British Airways átveheti a londoni járatokat, míg a többi útvonalat az Air France-KLM fogja felvásárolni.

O'Leary gyakran igen nyíltan és kritikus hangnemben nyilvánul meg a piacon található ellenfeleivel kapcsolatban. Nem csupán a közvetlen konkurenciáját célozza meg, hanem bármely ország kormányát is, legyen az spanyol, olasz vagy éppen magyar. Egy HVG-nek adott interjújában például Nagy Márton gazdasági minisztert "komplett idiótának" titulálta, amiért különadót vezetett be a légitársaságokra, így kifejezve elégedetlenségét a lépés miatt.

A Ryanair-vezér a nyilvánosság előtt is már-már futball edzőkre hasonlító lelkesedéssel védi a cég üzleti döntéseit, amelyeket a költség és bevétel optimalizáció érdekében hoznak. Nyáron ennek érdekében 2,5 euróra emelte a munkatársaknak járó bónuszt, akik túlméretes táskákat fülelnek le a beléptetőkapuknál.

Related posts